Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Az elmúlt 24 óra az utakon: 2 haláleset, 11 súlyos és 34 könnyű sérülés

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • HÍREK • 2018. április 30. 08:00
Az elmúlt 24 óra az utakon: 2 haláleset, 11 súlyos és 34 könnyű sérülés
Az ORFK Kommunikációs Szolgálatának tájékoztatója

Az elmúlt 24 órában a rendőrök 47 személyi sérüléses közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek, melyből 2 halálos kimenetelű közlekedési balesetben 2 személy vesztette életét, 11 súlyos és 34 könnyű sérüléssel végződött.

A szolgálatot ellátó állomány összesen 174 személyt fogott el, közülük 24 főt az ellenük érvényben lévő körözés alapján, 138 főt bűncselekmény elkövetésén értek tetten. 172 személyt állítottak elő, köztük 68 főt bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt és további 15 személyt ittas vezetés gyanúja miatt. Biztonsági intézkedést 138 esetben foganatosítottak.

Magyarország területén április 29-én 0 óra és április 29-én 24 óra közötti időszakban a rendőrök 8 jogellenesen tartózkodó külföldit tartóztattak fel, állítottak elő és kísértek át az ideiglenes biztonsági határzáron, további 1 személy ellen közokirat-hamisítás vétség miatt indult büntetőeljárás.

 
 
Összes cikk - lent (max 996px)
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)