Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Az elmúlt 24 óra az utakon: 1 haláleset, 9 súlyos és 37 könnyű sérülés

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • HÍREK • 2018. április 26. 08:00
Az elmúlt 24 óra az utakon: 1 haláleset, 9 súlyos és 37 könnyű sérülés
Az ORFK Kommunikációs Szolgálatának tájékoztatója

Az elmúlt 24 órában a rendőrök 47 személyi sérüléses közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek, melyből 1 halálos kimenetelű közlekedési balesetben 1 személy vesztette életét, 9 súlyos és 37 könnyű sérüléssel végződött.

A szolgálatot ellátó állomány összesen 146 személyt fogott el, közülük 67 főt az ellenük érvényben lévő körözés alapján, 68 főt bűncselekmény elkövetésén értek tetten. 225 személyt állítottak elő, köztük 119 főt bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt és további 8 személyt ittas vezetés gyanúja miatt. Biztonsági intézkedést 103 esetben foganatosítottak.

Magyarország területén április 25-én 0 óra és április 25-én 24 óra közötti időszakban a rendőrök 31 jogellenesen tartózkodó külföldit tartóztattak fel, állítottak elő és kísértek át az ideiglenes biztonsági határzáron.

 
 
Összes cikk - lent (max 996px)
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)