Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Az elmúlt 72 óra az utakon: 3 haláleset, 45 súlyos és 118 könnyű sérült

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • HÍREK • 2018. április 16. 08:00
Az elmúlt 72 óra az utakon: 3 haláleset, 45 súlyos és 118 könnyű sérült
Az ORFK Kommunikációs Szolgálatának tájékoztatója

Az elmúlt 72 órában a rendőrök 166 személyi sérüléses közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek, melyből 3 halálos kimenetelű közlekedési balesetben 4 személy vesztette életét, 45 súlyos és 118 könnyű sérüléssel végződött.

A szolgálatot ellátó állomány összesen 502 személyt fogott el, közülük 98 főt az ellenük érvényben lévő körözés alapján, 338 főt bűncselekmény elkövetésén értek tetten. 597 személyt állítottak elő, köztük 270 főt bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt és további 47 személyt ittas vezetés gyanúja miatt. Biztonsági intézkedést 411 esetben foganatosítottak.

Magyarország területén április 13-án 0 óra és április 15-én 24 óra közötti időszakban a rendőrök 48 jogellenesen tartózkodó külföldit tartóztattak fel, állítottak elő és kísértek át az ideiglenes biztonsági határzáron. A rendőrök és a katonák 40 főt megakadályoztak az ország területére történő belépésben a magyar-szerb határon.

Magyarország területén 3 fő határsértőt fogtak el a rendőrök, további 4 személy ellen közokirat-hamisítás miatt indult büntetőeljárás. 

Összes cikk - lent (max 996px)
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)