Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Dupla győzelemmel maradtak a trónon az Amazonok

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • B. L. SPORT • 2018. április 10. 14:30
Dupla győzelemmel maradtak a trónon az Amazonok
Gyulai Amazonok–Balmazújvárosi FC 14-0 (4-0) és DVSC-DLA–Gyulai Amazonok 4-5 (3-1)

Az U19-es labdarúgó-bajnokság keleti csoportjában szereplő Gyulai Amazonok csapata egy hét alatt két mérkőzésen is pályára lépett. A fürdővárosi együttes április 3-án a Balmazújvárosi FC gárdáját fogadta, majd április 7-én a DVSC-DLA csapatánál vendégeskedett.

Képünk egy régebbi mérkőzésen készült

Fotó: Gyulai Hírlap – Bimbó Lajos

Gyulai Amazonok: Németh Viktória, Bordás Renáta (Bartha Boglárka), Gera Dóra, Csanálosi Anada, Kurai Nikolett, Balogh Noémi, Bálint Rebeka, Kajári Gabriella, Lehóczki Noémi, Sovány Liza és Szerb Katalin. Vezetőedző: Molnár Zoltánné.

A Balmazújvárosi FC elleni mérkőzés nem ígérkezett túl nehéznek a listavezető számára, hiszen ellenfele a táblázat alsó harmadából érkezett a fürdővárosba.

Molnár Zoltánné tanítványai már az elő félidőben eldöntötték a három pont sorsát, hiszen a játékrész végére négygólos előnyt szereztek. A gólgyártás a 23. percben kezdődött, amikor Csalánosi Anada talált a vendégek halójába.

A második félidőben valósággal átgázoltak ellenfelükön az Amazonok, hiszen még tíz gólt rámoltak be a Hajdú-Bihar megyei csapat kapujába. A gyulai csapat gólvágója Csalánosi Anada lett, aki egymaga négy találatot szerzett.

 


 

A debreceni mérkőzésen igazi presztízscsatára volt kilátás, hiszen a két gárda előző mérkőzése 2-2-es döntetlennel zárult. Ennek megfelelően mindkét csapat nyerni szeretett volna, hiszen a gyulaiak győzelme esetén nyolcpontos előnyre tehettek volna szert, míg a debreceni gárda két pontra csökkenthette volna hátrányát a tabellán.

Fürdővárosi oldalról rosszul kezdődött a találkozó, hiszen Horváth Viktória a 12. percig duplázni tudott, amire csak Balogh Noémi büntetője volt a válasz. Nem sokkal később újabb gólt jegyzett a debreceni csapat, így kétgólos hazai vezetéssel mehettek pihenőre a csapatok.

A második játékrészt erősebben kezdte a Molnár-csapat, így Balogh Noémi egy távoli lövésével visszahozta együttesét a mérkőzésbe. A „várvárosi” gárdának egy debreceni kiállítás hajtotta a malmára a vizet, ezután hatalmas nyomás alá vette a Hajdú-Bihar megyei együttes kapuját. A játék teljes uralása gólokhoz is vezetett, hiszen Bálint Rebeka klasszikus mesterhármast elérve biztosította be az Amazonok győzelmét.

A Gyulai Amazonok csapata továbbra is a bajnokság listavezetőjeként várhatja KBSC elleni hazai mérkőzést.

– Nagyszerű találkozón vagyunk túl, hiszen a rengeteg gól mellett a lányok küzdeni tudásból is jelesre vizsgáztak. Egy kemény, határozott ellenféllel találkoztunk, rendkívül széttördelték a játékot. Azt kértem a lányoktól, hogy kevesebb csellel és több passzal érkezzünk a kapu elé. Jókor jöttek a góljaink, úgy gondolom, hogy a döntetlen igazságosabb lett volna, de a második játékrészben mutatott játékunk alapján megérdemelt győzelmet arattunk – értékelt Molnár Zoltánné.

Összes cikk - lent (max 996px)
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)