Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - A bajnokesélyessel is szembeszállt a Démusz-csapat

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • B. L. SPORT • 2018. március 21. 16:00
A bajnokesélyessel is szembeszállt a Démusz-csapat
Méhkeréki SE – Várfürdő-Gyulai Termál FC 2–0 (1–0)

A Megye I.-es labdarúgó-bajnokság huszonegyedik fordulójában a Várfürdő-Gyulai Termál FC csapata a Méhkeréki SE együtteséhez utazott március 18-án. A sikerrel rajtoló Démusz-csapatot a visszavágás iránti lelkesedés vitte lendületbe. Az előző körben a bronzérmes gárdát elgáncsoló gyulaiak a bajnoki tabella listavezetőjével néztek farkasszemet.

Két győzelem után Méhkeréken is helytállt a démusz-csapat

Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba

A két győzelemmel rajtoló fürdővárosiak nagyon várták már az összecsapást, hiszen a két együttes mindig szikrázó derbiket focizik egymással.

Mint azt Démuzs Zsolt vezetőedző elmondta, nagy várakozás előzte meg a mérkőzést, hiszen mindenki bízott egy újabb bravúrban. – Próbáltuk a heti edzésmunkánkat ismét hozzáigazítani a mérkőzésen várható eseményekhez. Sajnos ez csak kis mértékben sikerült, ugyanis a múlt heti győzelemnek igen komoly ára volt.

A „várvárosi” csikócsapatból több kulcsjátékos is kidőlt, így az is kérdéses volt, hogy egyáltalán pályára tudnak e lépni a szomszédvári derbin. – Ők szinte nem is edzettek és csak az utolsó pillanatban tudtam meg, hogy kire is számíthatok a mérkőzésen.

Ennek megfelelően a mérkőzésen a hazai csapat irányított, ám a nehézségek ellenére is jól megszervezett védelem állta a sarat. A 25. percben aztán egy vendég pontatlanság után mégis megszerezte a vezetést a bajnoki éllovas. 1–0.

A gól után újraformázta csapata játékát a gyulai mester, aminek segítségével előrébb tudtak labdát szerezni játékosai. Ennek eredményeképpen több ígéretes helyzetet dolgoztak ki a vendégek, ám ezen a mérkőzésen nem tudtunk élni az adódó lehetőségekkel. A jobban kitámadó gyulaiaknak köszönhetően azonban több területe keletkezett az ellenfélnek is. A méhkeréki támadósor több komoly góllövési lehetőséget teremtett magának, de a bajnoki ranglistán trónoló klub csak a 69. percben tudott betalálni ellenfelének. 2–0.

A Várfürdő-Gyulai Termál FC csapata elszenvedte első verségét a tavaszi szezonban. A Démusz Zsolt vezette gyulai gárda a következő körben a közvetlen rivális Mezőhegyesi SE csapatát látja majd vendégül.

– Összességében nem vagyok elégedetlen a látottakkal és az eredménnyel sem. Egy bajnokesélyes csapattal szemben úgy gondolom tisztesen helytálltunk – summázta a mérkőzést a vezetőedző.

Összes cikk - lent (max 996px)
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)