Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Címet védett a Kórház

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • B. L. SPORT • 2018. március 18. 11:00
Címet védett a Kórház
Kiváló mérkőzéseket hozott a Jobbágy Zoltán Öregfiúk Meghívásos Labdarúgó Torna

Idén is megrendezték a Jobbágy Zoltán Öregfiúk Meghívásos Labdarúgó Tornát március 17-én. A városi tornacsarnokban rajtoló kupán idén is négy gárda csapott össze egymással.

Idén is hengerelt a Kórház csapata

Fotó: Gyulai Hírlap – Bimbó Lajos

A negyvenöt év felettiek megmérettetésén négy csapat vett részt: a két hazai csapat mellett az MTK Veterán és a Csaba 60 együttese is pályára lépett.  A mezőny egy egész napos küzdelemsorozaton mérte össze tudását, akik három forduló alatt döntötték a bajnoki cím sorsát.

A tavalyi bajnok Kórház együttese idén is lehengerlően focizott, hiszen mindhárom mérkőzését fölényesen nyerte. A kilenc pont azt is jelentette, hogy újra a sárga mezesek emelhették a magasba a kupagyőztesnek járó serleget, illetve a Jobbágy Zoltán leánya, Faragó Gézáné által átadott különdíjat.

 

 

Fotó: Gyulai Hírlap – Bimbó Lajos

A kiváló hangulatban zajló torna második helyén a Csaba 60 csapata öltözhetett ezüstbe, a bronzérme a Kövizig-Fuszek gárdája vehette át, míg a Farkasházy Tivadarral erősítette MTK Veterán végzett a negyedik pozícióban.  

Eredmények: I. forduló: MTK Veterán – Csaba 60 1–1 és Kórház– Kövizig-Fuszek. II. forduló: Csaba 60 – Kórház 0–6 és MTK Veterán – Kövizig-Fuszek 6–1. III. forduló: Kövizig-Fuszek – Csaba 60 2–3 és Kórház – MTK Veterán 3–1.

A torna végeredménye: 1. Kórház 9 pont, 2. Csaba 60 4 pont, 3. Kövizig-Fuszek 3 pont és 4. MTK Veterán 1 pont.

GYULAI HÍRLAP • 2018. március 18. 11:00
Összes cikk - lent (max 996px)
+
+
+
+
+
+
+
+
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)