Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Vérfagyasztó mérkőzésen érte be az ezüstérmest a Belli-csapat

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • B. L. SPORT • 2018. március 10. 13:30
Vérfagyasztó mérkőzésen érte be az ezüstérmest a Belli-csapat
Kiskunmajsai KC–Gyulasport NKft. 17-20 (8-10)

A leány-serdülőbajnokság tizenötödik fordulójában a Gyulasport NKft. csapata a Kiskunmajsai KC otthonába látogatott március 8-án. A fürdővárosi gárda egy vérfagyasztó mérkőzésen tudta begyűjteni sorozatban negyedik győzelmét.

A kép egy korábbi mérkőzésen készült

Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba

Gyulasport NKft.: Gyetvai D., Anderlik A. 1, Felczán Cs. 4, Csukás O. 5, Bicskei B.2, Balázs E. 4, Tóth M. 1, Csere: Triffa Zs., Szegedi Sz. 3, Kertes S., Németh Cs. és Kovalovszki J. Edző: Majorné Horváth Izabella.

Mint ahogy azt Máthé István, a Gyulasport NKft. kézilabdaszakágának technikai vezetője elmondta, a gyulai csapat különös mérkőzésre készült, de hatványozottan kapta azt, amit előzetesen várt.

A hatodik percben Majorné Horváth Izabellának Szegedi Szimonát kellett lehoznia, aki vérző orral hagyta el a játékteret. Ezt követően Tóth Mercédesz szállt ki a küzdelemből, aki egy bokára mért rúgástól sántítva ült a kispadra. A kézilabda-mérkőzésekhez méltatlan játékvezetés miatt a harc nem csitult, hanem átragadt a nézőkre is, akik obszcén szavakkal illeték a gyulai játékosokat, és a kispadon helyett foglaló technikai személyzetet. A nehézségek ellenére azonban kétgólos vendégvezetéssel fordultak a csapatok.

A második etapban is folytatódott a sporthoz méltatlan közjátékok sora, a 18. percben Majorné Horváth Izabellának mutatták fel a piros lapot, aki emiatt a nézőtérre kényszerült. Helyét Máthé István vette át, aki 17-18-as állásnál időt kért, és rendezte a sorokat.

– Azt kértem a lányoktól, hogy vegyék elő utolsó erőtartalékukat, és harcoljanak, mintha az életük múlna ezen a mérkőzésen.

A vendégek edzője a nézőtérről adta a szakmai tanácsokat, amik kellettek is a csapatnak, hiszen a fürdővárosiak ebben a periódusban három mezőnyjátékossal voltak a pályán. Ennek ellenére a vendégek mindent egy lapra téve védekeztek és támadtak. A végig magas szinten koncentráló gyulai gárda tagjai le tudták győzni a hátráltató körülményeket, így sikerült begyűjteniük zsinórban negyedik győzelmüket.

A Gyulasport NKft. serdülőcsapata győzelmének köszönhetően pontszámban beérte a második helyen álló riválisát. A Belli-csapatnak a következő körben a listavezető Törökszentmiklósi KE elleni kell bebizonyítania, hogy helye van a bajnokság élvonalában.

Összes cikk - lent (max 996px)
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)