Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Bemutatták a Gyulai Koramentorházat

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • G. K. E. • HÍREK • 2018. február 22. 19:54 • Frissítve: 2018. február 23. 10:35
Bemutatták a Gyulai Koramentorházat
Az intézmény az Erkel Ferenc Művelődési Központban kapott helyet

Görgényi Ernő, Gyula város polgármesterének fővédnöksége alatt és a Korábban Érkeztem Koraszülött Intenzív Osztályért Alapítvány szervezésében mutatták be február 22-én a Mentorházak és mentorhálózat kialakítása koraszülöttek és családjaik számára a dél-alföldi régióban nevű EFOP-projektet a gyulai Vigadóban. A kezdeményezés egyedülálló az országban.

görgényi ernő polgármester a vigadóban

Fotó: Gyulai Hírlap – Tóth Ivett

Köszöntőjében Görgényi Ernő, Gyula város polgármestere kifejtette, a gyulaiak büszkék azokra a beruházásokra, amelyeket az elmúlt tíz évben az önkormányzat elvégzett ebben a városban, és amelyek látványos eredményei a közösség javát szolgálják. Ezek közül a polgármester a rendezvény helyszínét, a Vigadót emelte ki.

Ezeket az ingatlanokat azért újítják fel, és azért építenek újakat is melléjük, mutatott rá a polgármester, hogy bennük a közösségek kiteljesedhessenek, jól érezzék magukat falaik között. Az ilyen jellegű befektetések mellett hasonlóan fontos az a kevésbé látványos törekvése a városvezetőségnek, amellyel a lelkek építéséhez járul hozzá. Ezért is fogadták nagy örömmel a Korábban Érkeztem Alapítvány megkeresését.

Egyértelmű azonban, mondta Görgényi Ernő, hogy szükség van a segítségre, s ebben Gyula városa mindig számíthat a Korábban Érkeztem Alapítványra és az általa útnak indított Koramentorház-programra. Ebben a pályázatban Gyula városa Kecskemét és Szeged mellett szerepelhet kiemelt helyszínként.

Az polgármester aláhúzta, a koraszülöttek ellátásának a gyulai gyermekkórház Perinatális Intenzív Centruma egy nagyon fontos intézménye, rangját illetően hármas besorolású, azaz a legmagasabb professzionális fokozatú. Emellett számos olyan civil szervezet is tevékenykedik itt, amelyek igazán jelentős szolgálatot tesznek. A Viharsarki Koraszülöttmentő Alapítvány például másfél év alatt több száz céget, magánszemélyt és kormányzati szervet volt képes meggyőzni ügye fontosságáról, és sikerült összegyűjtenie a koraszülött-mentőautó árát.

 

 

Fotó: Gyulai Hírlap – Tóth Ivett

A polgármester bejelentette, Gyula városa partnerséget ajánlott az alapítványnak, amit szavakkal és tettekkel is szeretne bizonyítani. A koramentorházat saját forrásból fejlesztik majd. Hosszú távra szeretnének elköteleződni, mert hisznek abban, hogy a Gyulai Koramentorház olyasmit tud adni a koraszülötteknek és szüleiknek, amire más nehezen képes: valódi, értő és támogató hátteret.

Dr. Rádi Katalin, a Korábban Érkeztem Alapítvány létrehozójaként szükségesnek tartotta kiemelni, hogy egy jól működő csapat áll mögötte, amely a projekt előkészítési ideje alatt nem csak, hogy eredményeket ért el, hanem csodát valósított meg, hisz már csupán arra van szükség, hogy a házat megtöltsék élettel. Így fogalmazott: a 2020-as programmal megkapták annak lehetőségét, hogy álmukat, vágyukat valóra váltsák, és meggyógyítsák az összes koraszülöttet.

 

Dr. Rádi Katalin

Fotó: Gyulai Hírlap – Tóth Ivett

A projekt átfogó tartalmát Monostor Dóra ismertette. Elmondta, 2012 óta az alapítványnak rengeteg aktivitása van, többek között komfortos szállásokat rendezett be az érintettek részére. Beszélt családtámogató szolgáltatásaikról, és utalt arra, hogy tevékenységük kísérleti jellegű, hisz Magyarországon még nem volt ilyen. Most három régió kapott rá alkalmat, köztük Békés megye, ennek köszönhetően a veszélyeztetett várandósok támogatása Gyulán már elérhető, és ez egyedülálló az országban.

Terveik közül Monostori Dóra kiemelte arra irányuló igyekezetüket, hogy a mentorképzésbe egyre több szülőt, illetve egyetemi, főiskolai hallgatót vonjanak be. A laikusok számára tanfolyamokat fognak indítani, de érzékenyítő workshopokat, információs alkalmat és konferenciákat is szervezek majd. Szeretnék elérni azt is, hogy sokkal kevesebb magatartási problémákkal küzdő gyermek kerüljön be az iskolákba. Céljaik eléréséért informatikai fejlesztés is zajlik, amely vélhetően megkönnyíti a közeljövőben, hogy hidat képezzenek különböző szolgáltatási szektorok között.

 

Monostori Dóra

Fotó: Gyulai Hírlap – Tóth Ivett

A Gyulai Koramentorház jelenlegi helyzetét Csumpilla Mariann védőnő ismertette. Úgy vélte, a koraszülötteket ellátó orvosok és védőnők igen leterheltek, és nincsenek felkészülve a szülők támogatására. A gyulai önkormányzattal és a megyei kórházzal között megállapodás azonban lehetővé tette, hogy megkezdődjék a hiánypótló munka. Ugyanilyen szándékkal együttműködést terveznek a Békés Megyei Pedagógiai Szakszolgálattal is, március 3-án pedig Monostori Dóra vezetésével elindítják első képzésüket a gyulai művelődési központban. A koramentorház vezetője felhívta a figyelmet arra, hogy ők elsősorban tanácsadást fognak nyújtani különböző nehéz szituációkba került családoknak, szülőknek.

A rendezvényen az intézmény által nyújtott egyéb szolgáltatásokról is szó esett. Ezekről bővebb információk az alapítvány honlapján, valamint a Facebookon érhetők el. Segítség, útmutatás a 06-70/678-7923-as telefonszámon is kérhető.

Az összejövetel délután szakmai előadásokkal folytatódott. Az érdeklődők meghallgathatták dr. Abdulrahman Abdulrab Mohamed neonatológust, dr. Zátonyi Adél újszülöttgyógyászt és Jalekné dr. Rózsavölgyi Kata szupermentort.

 

 

Fotó: Gyulai Hírlap – Tóth Ivett

 

Összes cikk - lent (max 996px)
+
+
+
+
+
+
+
+
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)