Görgényi Ernő, Borbély Márta és Bora Imre
Fotó: Gyulai Hírlap – Gurzó K. Enikő
A Bora Ital-nagykereskedelmi Kft. és a gyulai Kádas György Alapítvány között Görgényi Ernő, Gyula város polgármestere közvetített, miután Bora Imre, a Bora Kft. tulajdonos vezetője, aki egyben a Gyulai Pálinkafesztivál és a Gyulai Kézműves Sörfesztivál fesztiváligazgatója is, javaslatot kért tőle arra vonatkozóan, melyik gyulai alapítványnak ajánlják fel karácsonyi pénzadományukat. A városvezető tudta, hogy a Kádas György Alapítványnak, amellyel már régóta kapcsolatban áll, segítségre van szüksége, így a jótékonykodni akaró vállalkozót hozzájuk irányította.
Bora Imre kifejtette, a gyulai önkormányzattal bizonyos rendezvények kapcsán két éve dolgoznak együtt, de már induláskor megfogalmazódott, hogy a közös munka a kölcsönös segítségnyújtásra épüljön, így arra is, hogy ha lehetőségük van rá, támogassák Gyula város rászorultjait.
A sajtótájékoztatón elhangzott, a Bora Kft. nem csak karácsonykor, hanem évközben is jótékonykodik, ha megkeresik őket ilyen jellegű kérelemmel. Bora Imre fontosnak tartotta megjegyezni: adni öröm, és ha van rá lehetőség, ezt meg is kell tenni. Úgy vélte, a 100 ezer forint nagyon jó helyre fog kerülni. Bejelentette azt is, hogy egy hasonló nagyságú összeget a Pándy Kálmán kórház kardiológiai osztályának is átnyújtanak a napokban. Ez a segítség is egy rendszeres kapcsolat eredménye, és reméli, lesz folytatása, mondta.
Borbély Márta, az alapítvány lakóotthonának vezetője kiemelte, sok éves munkájuk megérdemli, hogy nyilvánosságra kerüljön. Gyulán 1988 óta működnek civil kezdeményezésre, az alapítványt 1995-ben jegyezték be. Gondozottjaik értelmileg akadályozott fiatal felnőttek, akik gyermekként kerültek be a lakóotthonba. Jelenleg nyolc bentlakójuk és három nappali ellátottjuk van, mindnyájan gyulaiak.
Az intézményvezető kifejtette, mivel a világban érvényesülő elvárásoknak megfelelően és az emberi jogokat tiszteletben tartva dolgoznak, gondozottjaik napi fejlesztésben részesülnek, emellett folyamatosan jelen vannak a város mindennapi életében, a különféle rendezvényeken. Szívesen segítenek, amiben csak tudnak, még munkafolyamatokban is részt vesznek, például a Pánczél Imre iskolában.
Az említetteken kívül három intézeti neveltjük is van, akiknek nincsenek hozzátartozóik, ezért a segítségre nagyon nagy szükségük van, mutatott rá Borbély Márta. Nekik ugyanis rendkívül kevés a jövedelmük, ebből még a térítési díjat sem tudják kifizetni. A Bora Kft. támogatását ezért reájuk fogják fordítani.

























