Csütörtökön az ország nagy részén erősen felhős vagy borult lesz az ég. Északnyugat felől egyre többfelé várható csapadék, a Dunától keletre főként havazás, a Dunántúlon inkább eső, havas eső. Éjszaka fokozatosan a keleti, délkeleti tájakra helyeződik át a csapadék, a Tiszántúlon reggelig havazásra számíthatunk, másutt már inkább eső, havas eső valószínű. Éjféltől előbb a Dunántúlon, majd a középső országrészben is csökken a felhőzet.
Pénteken közepesen és erősen felhős időszakok egyaránt lesznek, több-kevesebb napsütésre számíthatunk. A Nyírségben vegyes halmazállapotú csapadék előfordulhat. Az estére több helyen megélénkülő délnyugati szél éjszaka egyre nagyobb területen északnyugatira fordul, és néhol megerősödik.
A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet -3 és +3 fok között alakul. A legmagasabb nappali hőmérséklet pénteken általában 4 és 8 fok között valószínű, de északkeleten 1, 3 fok is lehet.