Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Alaposan ráijesztett a mezőnyre a Turek-csapat

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • B. L. SPORT • 2017. november 14. 16:00
Alaposan ráijesztett a mezőnyre a Turek-csapat
HC Szarvas – Gyulai SE 37–30 (17–15)

A Békés megyei kézilabda-bajnokság kilencedik fordulóját rendezték meg november 12-én. A Gyulai SE együttese a bajnoki álmokat dédelgető Szarvasi HC otthonába látogatott.

____Eredeti-gyulai_se.JPG

Parádézott Szarvason a fürdővárosi gárda

Fotó: Gyulai Hírlap – Bimbó Lajos

A fürdővárosi együttes a mezőny végéről érkezett a szarvasi gárda elé, akik a bajnokság egyik nagy esélyesének számítanak. Az „arborétumosok” felsőbb osztályban játszó játékosokkal teletűzdelt kerete ennek megfelelően kezelte a gyulai gárdát. A „várvárosi” csapat egyetlen egy cserével érkezett az ütközetre, így minden adott volt a hazaiak számára egy kötelező győzelemhez.

A könnyű csuklógyakorlatnak kinéző forduló azonban kis híján rémálomba fordult, hiszen a Turek Tamás dirigálta gyulai együttes nem adta meg magát. Az első percek ideges kezdését követően felvették a kesztyűt a Mészáros által csatába vezetett gárda tagjai. Fokozatosan zárkóztak fel a hazaiakhoz, ám két gólnál közelebb nem igazán tudtak kerülni.

A gyönyörű gólokkal, látványos megoldásokkal és fifikás meglátásokkal tarkított támadójátékot azonban újra csak az átjáróház-szerű védekezés rántotta hanyatt, így nem sikerülhetett az ennél is nagyobb bravúr kiharcolása.  

Az első félidő két gólos különbségét egészen az 57. percig tartani tudták a Turek-csapat tagjai, amikor is egy kiállítást követően a vérszemet kapó szarvasi spílerek átrobogtak a vendégeken, hiszen az utolsó percekben ötször is betaláltak az egyre stabilabb teljesítményt nyújtó fürdővárosi portás kapujába.

A Gyulai SE csapata az utolsó őszi fordulóban idegenben lép majd pályára az elkapható kategóriába tartozó Kétsopronyi Rákóczi SE együttesénél. 

Összes cikk - lent (max 996px)
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)