Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Itt a legfrissebb Gyulai Hírlap! Munkában az új igazgató! A gyulai kolbász története újratöltve!

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • S. E.HÍREK • 2017. november 04. 08:50
Itt a legfrissebb Gyulai Hírlap! Munkában az új igazgató! A gyulai kolbász története újratöltve!
Lapunk ajánlott minden gyulainak, minden héten, s recept nélkül is kapható

A friss Gyulai Hírlapban interjút közlünk a november 1-jén hivatalosan is munkába álló Elek Tiborral. A várszínház új igazgatója többek között arról beszélt lapunknak, hogy szeretné, ha a történelmi drámák ismét nagyobb hangsúlyt kapnának repertoárjukban. Címlapfotónkon az Almásy-kastély szelfijátékának nyertese és az őt megajándékozó fürdővárosi cégek ügyvezetői, képviselői láthatók. Hajzer Klaudia és párja két napot töltött el Gyulán.

Olvasni jó!

Fotó: Gyulai Hírlap 

Súlyos sérülésekkel szállítottak kórházba a gyula mentősök egy férfit, aki öngyilkossági szándékkal szúrta magát hasba az elmúlt héten – tájékoztatta lapunkat Schneider László, a fürdővárosi mentőállomás vezetője. Arról, hogy milyen esetekhez kellett még kivonulniuk az életmentőknek, a harmadik oldalon írunk.

Harminc aranyat, húsz ezüstöt és huszonhét bronzérmet gyűjtött be a gyulai csapat az októberi Várfürdő Kupán. A Széchy Tamás emlékére életre hívott sporteseményen kimagasló számú úszó vett részt. A versenyről a hatodik oldalon számolunk be.

A helyi húsipar születésének 150. évfordulója alkalmából friss kötetet jelentet meg Gyulai Évszázadok Alapítvány. A tizenkét évvel ezelőtt kiadott „kolbászos” album kibővített változatában új interjúk és fotók is találhatók. A könyvről a tizenegyedik oldalra lapozva tudhatnak meg többet olvasóink.

A Gyulai Népművészeti és Háziipari Szövetkezetnek állít emléket az a kiállítás, amely nemrégiben nyílt meg a Göndöcs Benedek-középiskolában. Az emlékszobában többek között különleges szőnyegek és az azok elkészítéséhez szükséges, ma már ritkaságszámba menő eszközök kaptak helyet. A tárlat megnyitójáról szóló cikkünket ugyancsak a tizenegyedik oldalon találják meg olvasóink.

Szabó Károly a gyulavári óvoda és tornacsarnok környékén elszaporodott gyomnövény, a királydinnye okozta problémákra, Mittag Mónika pedig a belvárosi sétálóutcára jogtalanul behajtókra hívta fel a figyelmet az októberi képviselő-testületi ülés interpellációs órájában. A kérdésekről és a válaszokról a tizenötödik oldalon írunk.

* * *

A Gyulai Hírlapot saját kézbesítőink viszik el az önök által megadott lakcímre hétről hétre. Előfizetőink már szerdán este kézbe vehetik és olvashatják a friss Gyulait! Az előfizetésnek más előnye is van, arról nem is beszélve, hogy előfizetve 33 forinttal olcsóbb egy lapszám. A Gyulai Hírlapra egy kerek esztendőre csupán 3500 forintért fizethet elő. Lapunk ajándéknak sem utolsó! Ha az előfizetéssel kapcsolatosan kérdése lenne, hívja Csepregi Brigittát a 06-30-627-6889-es számon.

A Gyulai Hírlap legfrissebb száma 100 forintért megvásárolható szerkesztőségünkben (Gyula, Városház utca 20.), illetve az alábbiakban felsorolt elárusítóhelyeken: Volt V Nővérek (Szent István u. 32.), Tópart ABC (Pósteleki út 22/a), Híd utcai élelmiszerbolt (Híd u. 4.), Buszpályaudvari non-stop (Vásárhelyi Pál utca), Paradicsomi non-stop (Liliom köz), Reoma büfé (Várkert u. 1.), Szőlőskert ABC (Szőlőskert utca 16.), Kiss diszkont (Nagyváradi út 50.), Sarok ABC (Széchenyi u. 7/1.), Narancs ABC (Kazinczy út 1.), Kékszilva ABC (Dobozi út 14.), Vasútállomás újságos (Budrió 16. II/5.), Diófa ABC (Diófa u. 32.), Gabingo (Liliom köz), Élésker szupermarket (Kossuth Lajos tér 5.), Paradicsomi Élésker ABC (Temesvári út 173.), Budrió ABC (Béke sgt. 71.), Gyulavári COOP ABC (Széchenyi u. 53.), Nagyváradi úti COOP ABC (Nagyváradi út), Törökzugi COOP ABC (Budapest krt. 1.), Piaci lottózó (Honvéd utca), Idesüss Pékség (Tomcsányi utca), IQ Könyvesbolt (Kossuth tér), Kossuth téri DohányboltBéke sgt.-i élelmiszerbolt (Béke sgt. 9-11.), Kórházi újságospavilonTörökzugi Kiss ABCTörökzugi dohányboltBuszpályaudvari újságos pavilon (Vásárhelyi P. u. 2.), Béke sgt.-i újságos (Béke sgt. 12.), MOL-kút (Csabai út 5.), Shell-kút (Mártírok útja), Tesco (Csabai út), Interspar (Kétegyházi út). 

Összes cikk - lent (max 996px)
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)