Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Itt az esély a javításra!

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • B. L. SPORT • 2017. szeptember 21. 16:30
Itt az esély a javításra!
A Gyulasport NKft. női kézilabdacsapata a Lajosmizsei UKC együttesét fogadja szeptember 23-án

Az NB II.-es női kézilabda-bajnokság délkeleti csoportjának 2. fordulójában a Gyulasport NKft. csapata a Lajosmizsei UKC együttesét fogadja szeptember 23-án. A Barna Károly által irányított fürdővárosi gárda számára remek bizonyítási lehetőség a vereséggel kezdő Bács-Kiskun megyei alakulat elleni összecsapás.

____Eredeti-Gyulasport_Nkft..JPG

Barna Károly együttesének meg kell mutatnia az igazi arcát

Fotó: Gyulai Hírlap – Bimbó Lajos

Mindkét együttes vereséggel kezdte a bajnoki szezont, hiszen a fürdővárosiak a Szarvasi NKK otthonában kaptak ki, míg a Lajosmizse hazai pályán futott bele az FKSE-Algyő pofonjába.

A Barna-csapatnak, a csoport legfiatalabb átlagéletkorú együttese révén, kőkemény védekezéssel és gyors, lerohanó támadásokkal kellene átrobognia aktuális ellenfelein. A hazai keret a tavalyi bajnok Szarvasi gárda ellen még nem volt teljesen készen, ám a hétvégi csatára remélhetőleg már előcsalogatják legjobb tudásukat.  

Az ifjúsági csapat győzelemmel indította a szezont, míg ellenfele alapos verésben részesült hazai pályán. A Gyepes Rita, Boruzs Barbara és Szabó Leila repítette gyulai együttestől újra csak győzelmet várnak el szurkolóik.

A bajnoki csaták 16 órakor és 18 órakor kezdődnek. 

Összes cikk - lent (max 996px)
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)