Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Kőkemény derbivel kezdtek az amazonok az első osztályban!

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • B. L. SPORT • 2017. szeptember 17. 11:30
Kőkemény derbivel kezdtek az amazonok az első osztályban!
Gyulai Amazonok–Hajdúböszörményi TE 3–4 (1–4)

Az NB I.-es futsalbajnokság első fordulójában a frissen feljutó Gyulai Amazonok csapata a Hajdúböszörményi TE ellen léptek pályára szeptember 16-án. A Debreceni EAC legyőzésével első osztályú tagságot váltó fürdővárosiaknak rögtön a tavalyi bajnok ellen kellett felhúzni a futsalcipőt.

____Eredeti-P1240440.JPG

bravúrok is kellettek a tisztes helytálláshoz

Fotó: Gyulai Hírlap – Bimbó Lajos

Gyulai Amazonok: Csontos Zsanett, Fülöp Diána- Erdélyi Angéla, Perjési Rita és Balogh Noémi. Csere: Kurai Nikolett, Papp Laura, Kovács Dóra, Sovány Liza, Molnár Ágnes, Kajári Gabriella, Németh Viktória, Bálint Rebeka és Szilágyi Zsanett. Vezetőedző: Molnár Zoltánné.

Molnár Zoltánné tanítványai Békéscsabán voltak kénytelenek síkra szállni nagynevű ellenfelükkel szemben. A hazai pálya előnyének elvesztése azonban nem gátolta túlságosan a gyulai futsaltündéreket, hiszen nagyszámú szurkolósereg érkezett velük a megyeszékhelyre.

A mérkőzést a vendégek kezdték jobban, amikor a 2. percben a százhúszszoros szoros válogatott Pádár Anita vette be Csontos Zsanett kapuját (0–1).

A válaszra nem sokat kellett várnia a kilátogatóknak, hiszen alig két perc múlva Erdélyi Angéla kiegyenlítette a párharcot (1–1).

A gól után rákapcsoltak a Hajdú-Bihar megyeiek és három góllal büntették meg a hibázó hazaiakat. A Molnár-legénység határozott védekezéssel és az abból való kontrákból szeretett volna betalálni ellenfele kapujába. A kombinatív játékba ekkor még sok hiba csúszott, így az amazonok nem tudtak visszatérni a mérkőzésbe. A csapatok 1–4-es félidővel fordulhattak az izgalmasnak ígérkező második félidőre.

 

____Eredeti-P1240451.JPG

 

Fotó: Gyulai Hírlap – Bimbó Lajos

A fordulásban a Gyulai Amazonok akarata érvényesült. Bátor és felszabadult játékkal vetették bele magukat a küzdelembe, amelynek Fülöp Diána két gólja lett az eredménye (3–4).

A bajnoki rangadó utolsó percei igazai nyílt sisakos küzdelmet hoztak, mindkét oldalon akadtak gólszerzési lehetőségek. A hazai csapatban Csontos Zsanett parádéja tartotta a lelket, ahogy Kurai Nikolett, Papp Laura, Fülöp Diána és Balogh Noémi is hatalmasat robotoltak a védelemben.

A nagy múltú hajdúságiak a második játékrészben már nem tudtak gólt szerezni, így a végeredmény nem változott, a 3–4-es eredménnyel a vendégek szerezték meg a három pontot.

Az NB I.-es légkört és iramot még csak kóstolgató gyulai csapat számára azonban kiváló tanulópénzt jelentett az összecsapás. Molnár Zoltánné tanítványai a következő körben Agenta Girls Szekszárd FC csapatához utaznak, amely a tavalyi bajnokság bronzérmes helyén végzett.

– Büszke vagyok a lányokra, mert száz százalékban betartották azt, amit kértem tőlük. Egy nagyon jó iramú és kemény mérkőzésen vagyunk túl. Úgy gondolom, hogy tisztességesen helytálltunk az idén is bajnok címre törő csapat ellen. Egy kis szerencsével, akár pontot is tudtunk volna rabolni a kiváló játékosokkal felálló ellenféltől. Tekintve, hogy nagyon fiatal a csapatunk, sok időnek kell eltelnie, amíg összeszokik a társaság. Jó úton haladunk afelé, hogy ez megvalósuljon – értékelte a mérkőzést a vezetőedző.

Összes cikk - lent (max 996px)
+
+
+
+
+
+
+
+
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)