Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Az elmúlt 24 óra az utakon: 1 haláleset, 17 súlyos és 31 könnyű sérülés

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • HÍREK • 2017. szeptember 15. 08:02
Az elmúlt 24 óra az utakon: 1 haláleset, 17 súlyos és 31 könnyű sérülés
Az ORFK Kommunikációs Szolgálatának tájékoztatója

Az elmúlt 24 órában a rendőrök 49 személyi sérüléses közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek, melyből 1 halálos kimenetelű közlekedési balesetben 1 személy vesztette életét, 17 súlyos és 31 könnyű sérüléssel végződött.

A szolgálatot ellátó állomány összesen 142 személyt fogott el, közülük 41 főt az ellenük érvényben lévő körözés alapján, 74 főt bűncselekmény elkövetésén értek tetten. 240 személyt állítottak elő, köztük 138 főt bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt és további 6 személyt ittas vezetés gyanúja miatt. Biztonsági intézkedést 112 esetben foganatosítottak.

Magyarország területén szeptember 14-én 0 óra és szeptember 14-én 24 óra között a rendőrök 18 jogellenesen tartózkodó külföldit tartóztattak fel, állítottak elő, és kísértek át az ideiglenes biztonsági határzáron. 

A rendőrök és a katonák 19 főt megakadályoztak az ország területére történő belépésben a magyar–szerb határon. Magyarország területén 4 fő határsértőt fogtak el a rendőrök, 1 személy ellen embercsempészés miatt, további 2 személy ellen közokirat-hamisítás miatt indult büntetőeljárás.



Összes cikk - lent (max 996px)
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)