Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Röplabdáztunk, mint Mila, a szupersztár

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • B. L. SPORT • 2017. augusztus 30. 10:30
Röplabdáztunk, mint Mila, a szupersztár
Ezt sportold a Gyulai Várfürdőben! – 5. rész

A Gyulai Hírlap új sorozatot indított útjára, amelyben sorra próbáljuk ki azokat a sportolási lehetőségeket, amelyek a Gyulai Várfürdő területén várnak a látogatókra. A sorozat ötödik részében beleélhettem magam gyermekkorom egyik sokat nézett meséjébe, a Mila, a szupersztárba. 

____Eredeti-IMG_4954.jpg

A röplabda zsonglőrei

Fotó: Gyulai Hírlap – Tóth Ivett

A lehetőséget, hogy én is úgy repkedjek, mint a japán rajzfilm hősnője, a Gyulasport Nonprofit Kft. által levezetett dél-alföldi strandröplabda-bajnokság gyulai fordulójában kaptam meg. A Baktai Ferencné szervezte napon Komlósi Péter oldalán próbáltam röplabdás terveimet véghezvinni.

Ellenfeleink Sebők Lívia és Sebők Viktória voltak, akik egyáltalán nem kényeztettek el minket. Próbáltak ugyan odafigyelni a csetlő-botló újságíróra, de kaján mosollyal nyugtáztak minden rosszul felmért távolságot. A velünk szemben álló lányok rutinosan építették fel összjátékukat, Péter pedig próbálta javítgatni az általam elrontott hibákat. Ahhoz, hogy valamelyest partiban legyünk Líviával és Viktóriával, kellett Komlósi Péter minden tudása, és az én Békés-Dánfokon begyakorolt amatőr sportági előéletem. A legtöbb gondom a szem-kéz koordináció helyes alkalmazásával volt, sokszor előfordult, hogy csak csapkodtam, mint pék a legyet.

 

____Eredeti-IMG_4795.jpg

 

Fotó: Gyulai Hírlap – Tóth Ivett

A röplabdában a távolság helyes felmérése sorsdöntő. A ringben sem mindig tudja az ember eltalálni a helyes ütőtávot, ám a süppedős homokban már alaposan feladja a leckét az amatőröknek egy lefelé száguldó labda pontos visszaütése. Mivel a csapattagok háromszor érhetnek labdába, az összjáték összehangolásának hatalmas szerepe van. Az 1996-tól olimpiai számnak minősülő strandröplabdához a kiváló súlypontemelkedés elengedhetetlen. A laza talaj miatt pedig az állóképesség hiánya nagyban befolyásolja a játszmák végkimenetelét.

A röplabda nyári változata kiváló társasági esemény és remek kikapcsolódás. Családok és baráti társaságok vidám vetélkedése lehet. Csak ne találkozzanak olyan remek röpisekkel, mint én!

 

____Eredeti-IMG_4902.jpg

 

Fotó: Gyulai Hírlap – Tóth Ivett 

Összes cikk - lent (max 996px)
+
+
+
+
+
+
+
+
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)