Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Felkészülési mérkőzéseken láthatjuk újra a gyulai kézilabdásokat

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • B. L. SPORT • 2017. augusztus 16. 10:00
Felkészülési mérkőzéseken láthatjuk újra a gyulai kézilabdásokat
Augusztus 17-én és 19-én is a kézilabdáé lesz a főszerep a fürdővárosban

A Gyulasport NKft. felnőtt- és ifjúsági csapata is felkészülési mérkőzésen lép pályára augusztusban. Az összecsapások a szeptember közepén rajtoló bajnoki szezonokra való hatékony felkészülést segítik.

____Eredeti-P1220549.JPG

Felkészülési találkozókon lépnek pályára a Gyulasport NKft. kézilabdásai

Fotó: Gyulai Hírlap – Bimbó Lajos

A Barna Károly építette női NB II.-es felnőttegyüttes az újkígyósi Felföldi SE ellen fogja kezébe a labdát augusztus 17-én. A tavaly a bajnokság hatodik helyén záró csapat számára ez lesz az első erőpróba a kőkemény alapozó tréningek után. A „futós” és hatékony védekezést előtérbe helyező szakember most ül le először hivatalosan a gyulai kispadra.

Az ifjúsági csapat kézilabdatorna keretében méretteti meg magát augusztus 19-én. Az AQUA kupa elnevezésű viadalon a hazai gárda mellett újkígyósi és gyomaendrődi együttesek törnek majd kapura a Prohászka Zsolt Városi Tornacsarnokban.

Összes cikk - lent (max 996px)
+
+
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)