Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Sose felejtsétek el, honnan indultatok!

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • Sz. E.HÍREK • 2017. május 04. 16:40
Sose felejtsétek el, honnan indultatok!
Csaknem kétszáz diák ballagott el idén a Göndöcs iskolából

Mintegy kétszáz diák ballagott el a Göndöcs Benedek középiskolából. Idén tíz szakma leendő végzősei intettek búcsút az iskolaéveknek május 4-én. A tanulók az intézmény Kossuth utcai épületéből indultak el reggel 9-kor, hogy együtt tegyék meg diákéveik utolsó lépéseit.

 

Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba

A templomban elhangzott szentmisét Szigeti Antal kanonok, békéscsabai plébános celebrálta, aki a diákoknak szánt üzenetében arról beszélt, hogy ő maga is emlékszik a vizsgákkal, izgalmakkal, új barátságokkal teli iskolaévekre.

– A boldogság nem feltétlenül a fiatalságban rejlik, de az biztos, hogy mindenki vágyik rá. Ki mondja meg, mi a boldogság titka? – tette fel a kérdést Szigeti Antal, majd kijelentette: a boldogság keresése nem új keletű, de az élet értelmét jelenti, és mindenkinek feladata, hogy törekedjen az elérésére.

 

 

Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba

A szentmise után kezdetét vette a ballagás, amelyen elsőként Szabó Imre búcsúzott el a végzősöktől az iskola nevében. A ballagókat ő arra bíztatta, gondoljanak vissza arra, mit adtak neki ezek az évek, és milyen emberekké váltak az iskolában töltött évek alatt.

– Sose felejtsétek el, honnan indultatok, és mennyi mindent tettetek meg azért, hogy eljussatok idáig! – zárta köszöntő szavait a búcsúztató diákok egyike.

A ballagókat verssel, dallal köszöntötték diáktársaik, majd a maturandusok nevében Kiss Bianka szólt az egybegyűltekhez. A diák arról beszélt, milyen sokat adott nekik az iskola, és bár ezzel a nappal megszűnik a jelképes kapocs, úgy érzik, egykori iskolájuk kapuja mindig nyitva áll majd előttük.

A folytatásban Kovács Péter pápai káplán, gyulai esperes-plébános kért szót. Elsőként az ökológiai lábnyomról mesélt a diákoknak, és felhívta a figyelmet arra, hogy létezik egy másfajta lábnyom is: a lelki és az erkölcsi, amely meghatározó az ember életében.

                       

 

Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba

Dr. Czirok Sándor beszédében kiemelte: sok részfeladatot kell összehangolni a sikerhez, hisz egy-egy kimagasló teljesítmény a pillanatok sokaságából áll össze, ezek minden egyes rezdülése befolyásolja az eredményt.

– Minden nap, óra, másodperc és pillanat számít, ezekből áll ugyanis össze a teljesítmény, és ez határozza meg azt, mivé válok, milyen ember, szakember, vagy szülő leszek. Sokszor mondják a jól teljesítőkre: jókor volt jó helyen, szerencséje van. Ám nem-e annak van szerencséje, aki minden tőle telhetőt megtesz, és a fontos pillanatokban képes jó döntéseket hozni? – tette fel a költői kérdést az iskola első embere.

Az elgondolkodtató igazgatói beszéd után a jutalmak átadása következett, amelyet idén is a kiemelkedő teljesítményt nyújtó diákok és munkatársak vehettek át. Elsőként a Kiemelt Dicséret kitüntetésben részesült tanulókat szólították, közöttük Csengeri Mónikát, Poszt Ádám Györgyöt, Szellék Andreát, Varga Mónikát és Varga Nikolett Anasztáziát.

 

 

Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba

Amiként minden évben, idén is elismerésben részesült az iskola legjobb sportolója, aki 2017-ben Csóka Bence lett. Ebben az évben is megkapta elismerését a legkiemelkedőbb cserkész: a Kerkai Jenő-díjat Kiss Tamás vette át. A folytatásban Szent György-díjat adták át Kovács Gergő pincér szakos tanulónak. Az elismerések kiosztása Don Bosco- és a Göndöcs Benedek-díjjal jutalmazott diákok megnevezésével folytatódott. Előbbit Csikós Kitti Vanesszának, utóbbit Kiss Biankának ítélte oda az intézmény pedagógusgárdája.

A Göndöcs-emlékplakettet minden évben olyan személy kapja, aki sokat segített az iskola közösségének. Ezúttal sportcsarnokuk tervezőjére, Rapport Istvánra esett az intézmény ítészeinek választása. Végül a Göndöcs Benedek-emlékgyűrű átadására került sor, amit Szilágyi Sándor nyugdíjba vonuló munkatárs vehetett át: a pedagógus 20 éven át erősítette az iskola dolgozóinak csapatát.

Az ünnepélyes búcsúztatást igazgatói áldással, majd vastapssal zárták a belvárosi templomban összegyűlt ballagók és vendégeik.

Összes cikk - lent (max 996px)
+
+
+
+
+
+
+
+
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)