Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Állománygyűlést tartottak a megye tűzoltói Szent Flórián napja alkalmából

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • T. P. HÍREK • 2017. május 03. 15:15
Állománygyűlést tartottak a megye tűzoltói Szent Flórián napja alkalmából
A gyulai parancsnokságról elismerést vehetett át Molnár Zoltán, Hack Ferenc, Fári János és Kőfaragó Zoltán

Ünnepélyes állománygyűlést tartott a Békés Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság május 3-án a CsabaParkban. A rendezvény apropóját az adta, hogy május 4-e Szent Flórián, a tűzoltók védőszentjének napja. Az eseményen csaknem 130 tűzoltó és katasztrófavédelmi igazgatósági dolgozó, valamint számos meghívott vendég is tiszteletét tette. A helyszínen elismeréseket osztottak ki, és technikai bemutatókat is tartottak.

a gyűlést Tóth tibor dandártábornok nyitotta meg

Fotó: Gyulai Hírlap – Tóth Péter

Szent Flórián a tűzoltók védőszentje, az első hozzá kapcsolódó rendezvényünket 1991-ben tartottuk – mondta Kiss András tűzoltó ezredes, a Békés Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság igazgatóhelyettese. – Azóta megyei és városi szinten is vannak hasonló események. A mai napon készültünk egy kis technikai bemutatóval is, amely során megnézhetik a jelenlévők, hogy milyen járművek látnak el szolgálatot a megyében. Amelyre most leginkább büszkék vagyunk az a Heros-Rába Aquadux-x 4000 gépjárműfecskendő. Ebből a magyar gyártmányú autóból már három szolgálatban van Békés megyében, ma pedig átadtunk egyet az orosházi állomány számára is.

A rendezvényt Tóth Tibor tűzoltó dandártábornok, a Békés Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság igazgatója nyitotta meg. Köszöntőjében kiemelte, hogy a szervezet tagjai minden percben riasztásra készek, számítanak arra, hogy a legbonyolultabb körülmények között a legveszélyesebb feladatokat kell ellátniuk. Folyamatosan készülnek a következő megpróbáltatásra, tanulnak az előzőkből, hiszen egyetlen feladat sem haladhatja meg a képességeiket. Mégis kell, hogy annyi tartalékuk maradjon, hogy a következő műszaki mentést vagy tűzoltást a lehető legmagasabb szakmai szinten végezzék el.

– A laktanyák élete igen mozgalmas – mondta a dandártábornok. – Gyakran este sincs pihentető alvás, valamint az ünnepnapokon sincs munkaszünet. Nem csak az eszközök és a felszerelések üzemképessége múlik a tűzoltókon, hanem az is, hogy tudásukat folyamatosan fejlesszék, a műveleteket gyakorolják, fizikai és szellemi erejüket folyamatosan tökéletesítsék. Tűzoltónak lenni sok családban hagyomány és példa, hiszen ahol az apák és a nagyapák is ezt a hivatást választották, ott gyakran lesz a fiúból lánglovag.

A gyűlés technikai bemutatóval és egy Rába gépjárműfecskendő átadásával folytatódott, majd kiosztották az Év Tűzoltója díjakat, valamint a Szent Flórián-érdemjelet, amelyet Kiss András igazgatóhelyettes érdemelt ki ezúttal. Önkormányzati elismerést vehetett át Molnár Zoltán törzsőrmester és Hack Ferenc főtörzsőrmester a gyulai parancsnokságról. Fári János a Békés Megye Tűzoltó Tiszthelyettese címet kapta meg, Kőfaragó Zoltánt pedig Igazgatói emlékéremmel ismerték el.

Összes cikk - lent (max 996px)
+
+
+
+
+
+
+
+
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)