Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Bemutatta jelöltjét a Fidesz Gyulai Szervezete

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • B. L. HÍREK • 2017. március 31. 14:00
Bemutatta jelöltjét a Fidesz Gyulai Szervezete
Az elnökség és a tagság száz százalékban támogatta Kiss Szabolcsot

Sajtótájékoztató keretében mutatta be jelöltjét az időközi önkormányzati képviselő-választásra a Fidesz Gyulai Szervezete március 31-én. A tragikus hirtelenséggel elhunyt Balogh Lajos helyére május 21-én választanak képviselőt a 8. számú választókerületben. 

____Eredeti-P1160360.JPG

Kiss Szabolcs lett a Fidesz Gyulai Szerveztének képviselőjelöltje

Fotó: Gyulai Hírlap – Bimbó Lajos

A sajtótájékoztatón dr. Görgényi Ernő, Gyula város polgármestere, Alt Norbert, Gyula város alpolgármestere, a Fidesz Gyulai Szervezetének elnöke és dr. Kovács József választókerületi elnök együtt nevezték meg jelöltjüket. Mint azt Alt Norbert elmondta, a Fidesz Gyulai Szervezetének elnöksége és tagsága teljes támogatottságot szavazott meg Kiss Szabolcsnak, aki jelenleg a Gyulai Kistérség Egységes Szociális és Gyermekjóléti Intézményének​ vezetője.

Kiss Szabolcs gyulai születésű, és immár tizenöt éve tevékenykedik a szociális szférában. Mint mondta, Balogh Lajos képviselő nagy mecénása volt a szociális szférának, és többször rendezett olyan megmozdulásokat, amelyek felhívták a figyelmet embertársaink nehézségeire.

– Úgy gondolom, hogy mind munkámból, mind személyiségemből adódóan ezt a továbbiakban is folytatni szeretném.

A képviselőjelölt még hozzátette, hogy a választókerületet bejárva már most lát olyan felmerülő problémákat, amelyek megoldásra várnak.

Dr. Görgényi Ernő aláhúzta, nagyon örül, hogy Kiss Szabolcs készen áll arra, hogy felelős közéleti munkát végezzen a románvárosi, újvárosi és kisökörjárási emberekért, ezekért a városrészekért és magáért a városért.

– Én Kiss Szabolcs személyében látom annak a garanciáját, hogy az a városfejlesztő munka, amit évek óta csapatként végzünk – az ő aktív részvételével – sikeresen folytatódjon. 

GYULAI HÍRLAP • 2017. március 31. 14:30
Összes cikk - lent (max 996px)
+
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)