Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Az elmúlt 24 óra az utakon: 2 haláleset, 13 súlyos és 21 könnyű sérülés

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • HÍREK • 2017. március 18. 07:43
Az elmúlt 24 óra az utakon: 2 haláleset, 13 súlyos és 21 könnyű sérülés
Az ORFK Kommunikációs Szolgálatának tájékoztatója

Az elmúlt 24 órában a rendőrök 35 személyi sérüléses közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek, amelyből 1 halálos kimenetelű közlekedési balesetben 2 személy vesztette életét, 13 súlyos és 21 könnyű sérüléssel végződött. 

A szolgálatot ellátó állomány összesen 155 személyt fogott el, közülük 38 főt az ellenük érvényben lévő körözés alapján, 88 főt bűncselekmény elkövetésén értek tetten. 198 személyt állítottak elő, köztük 94 főt bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt és további 8 személyt ittas vezetés gyanúja miatt. Biztonsági intézkedést 95 esetben foganatosítottak.

Magyarország területére a március 17-én 0 óra és március 17-én 24 óra közötti időszakban 6 fő szándékozott illegálisan bejutni a magyar–szerb határon. A rendőrök és a katonák 6 főt feltartóztattak, és átkísértek az ideiglenes biztonsági határzáron.

Összes cikk - lent (max 996px)
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)