Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Gyulát is elérte az országos influenzajárvány

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • Sz. E.HÍREK • 2017. január 17. 14:50
Gyulát is elérte az országos influenzajárvány
Dr. Horváth Imre: lázas betegség esetén fontos a pihenés

A fürdővárosba is megérkezett a lázzal, orrfolyással, köhögéssel, fejfájással és rossz közérzettel járó influenza, vagy ahogyan megkérdezett háziorvosunk hívja: influenzaszerű megbetegedések összessége. Dr. Horváth Imrét kérdeztük a betegséggel kapcsolatos tudnivalókról, aki lapunknak azt is elárulta, van-e a háziorvosi rendelőkben dolgozóknak bármilyen praktikája a hasonló vírusok kivédésére.

____Eredeti-alap__2_.jpg

Dr. Horváth Imre

Fotó: Gyulai Hírlap – Szabó Eszter 

– Azért hívjuk így, mert sokféle vírus okozhat hasonló tüneteket, és elsősorban a statisztikák miatt fontos, hogy mi a neve, kezelés szempontjából kevésbé – emelte ki az doktor, majd hozzátette: idén nagyon korán ért el minket a vírus, az elsők között vagyunk az országos felbukkanási helyek között.  

A háziorvos azt is fontosnak tartotta elmondani, hogy december óta ugrásszerűen megnőtt az influenzára utaló tünetekkel érkezők száma, az ő rendelőjükben például már délelőtt közel 80 beteg megfordult, akiknek nagy része a korábban említett tünetekre panaszkodott.

Arra a kérdésre, hogy tehetünk-e bármita megelőzés érdekében, a háziorvos a napi vitaminbevitelre hívta fel a figyelmet, amik között különösen a C-vitamin a fontos. Hozzátette: lényeges emellett az is, hogy igyekezzünk elkerülni azokat a helyeket, ahol sok ember, netán sok beteg ember van.

– Ha megjelennek a tünetek, a páciensek 2-3 napig otthon is próbálkozhatnak az enyhítésükkel, de ha utána sem múlnak el, akkor mindenképpen érdemes orvoshoz fordulni. Nagyon fontos az is, hogy ha valaki lázas betegséggel küszködik, neki a pihenés majdnem ugyanolyan lényeges, mint a gyógyszerszedés, hiszen hamarabb túlesik rajta az ember, ha 1-2 napot rászán a gyógyulásra – hangsúlyozta dr. Horváth Imre.

Arra a kérdésre, hogy a háziorvosok milyen titkokkal és praktikákkal élnek, hogyan érik el, hogy sosem kapják el a látogatóba érkező vírusokat, a doktor elárulta: sajnos nincsenek titkok azon kívül, hogy az immunrendszerük egy kicsit jobban hozzáedződik a megbetegedésekhez.

Az influenza elleni védőoltással kapcsolatban a szakember felhívta a figyelmet arra, hogy most sem késő beadatni azt. Ha teljes egészében nem is tud védettséget adni, arra mindenképpen jó, hogy megbetegedés esetén a tünetek enyhébb formában jelentkeznek majd. 

GYULAI HÍRLAP • 2017. január 17. 09:00
Összes cikk - lent (max 996px)
+
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)