Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Meleg étellel lepték meg a harruckernes diákok a gyulai hajléktalanszálló lakóit

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • B. L. MAGAZIN • 2016. december 09. 14:30
Meleg étellel lepték meg a harruckernes diákok a gyulai hajléktalanszálló lakóit
A karácsony jegyében a diákok ünnepi műsorral is készültek
A Gyulai SZC Harruckern János Szakképző Iskolája és Kollégiumának tanulói látogattak el a gyulai hajléktalanszálló lakóihoz december 8-án. A karácsonyi ünnepkör jegyében a diákok ünnepi műsorral és meleg étellel kedveskedtek az intézmény lakóinak.
____Eredeti-P1120937.JPG

A diákok Ünnepi műsort adtak a gyulai hajléktalanszálló lakóinak  

Fotó: Gyulai Hírlap – Bimbó Lajos

Mint azt Szabó Gábor, a kollégium munkaközösségének vezetője elmondta, már régóta megfogalmazódott a fiatalokban a jótékonykodás igénye. A választásuk ebben az évben a hajléktalanszálló lakóira esett, akiket a diákok által előadott dalokkal és versekkel szórakoztattak, és életre keltették a karácsony melegségét. A műsor után természetesen a Mikulás is tiszteletét tette a rendezvényen, és szaloncukrokat osztott ki a rászorulók között. Az este megkoronázásaképpen a kollégisták meleg étellel rakták meg az ünnepi asztalt. 

– Mindig nagyon jó érzés, amikor segíthetünk embertársainkon. A kollégium összes diákja és szüleik összefogtak a nemes célért, így meglephettük azokat, akik nem olyan szerencsések, mint mi – fogalmazta meg gondolatait az estéről Balogh Dániel kollégista.

– Amikor kitaláltuk, hogy segítsünk az elesett embereken, akkor megkerestem a diákok szüleit, akik közül sokan azonnal a jó ügy mellé álltak. Így, közösen raktuk össze ezt az ünnepi menüt, és hoztuk el a szálló lakóinak. Köszönetet szeretnék mondani Bugyi Tibornak és szüleinek, valamint Rácz Dórának és szüleinek az önzetlen felajánlásért. Ezután úgy gondoltuk, hogy úgy lesz teljes a történet, ha karácsony alkalmából egy kis ünnepi műsort is adunk ajándékba – mondta el lapunknak a kezdeményezés történetét Szabó Gábor, a kollégium munkaközösségének vezetője.
A csapat tagjai voltak: Jambricska Szilvia, Haraszti Noémi, Keresztesi Laura, Hrubák Axel, Balogh Dániel, Dudoma Borbála, Kakucsi Emese, Dombovári Ferenc, Csébi Zoltán Richárd, Kovács Dávid, Takács Zsolt és Balogh Tamás Márk.
Összes cikk - lent (max 996px)
+
+
+
+
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)