A Gyulai Amazonok
Fotó: Gyulai Hírlap
A másodosztályú női futsalbajnokság keleti csoportjában a tavalyi bajnok Gyulai Amazonok az újonc Nyírség NSC csapatához látogatott el, ahol győzelmet aratott.
A mérkőzés elejétől magukhoz ragadták a kezdeményezést a vendégek, mindössze 3 percet kellett várni, és a jó formában lévő Erdélyi vette be Preg kapuját. A hazai csapat az első félidőben védekezésre kényszerült, kontrákkal próbálták Deák kapuját veszélyeztetni, de a gyulaiak kapusa végig a helyén volt. Az első játékrészben még három találatot szereztek az Amazonok, Pilán–Perjési–Bálint hármasa rúgott igazi futsalos gólokat.
A második félidőben sem változott a játék képe. Molnár Zoltánné tanítványai szép támadásokat vezettek, és kilenc gólig meg sem álltak. A hazai csapat mindent próbált megtenni a pontszerzésért, de látszott, hogy a vendégek sokkal régebb óta űzik a futsalt.
Molnár Zoltánné: Úgy gondolom, hogy megérdemelten hoztuk el a 3 pontot Nyíregyházáról. A lányok kitettek magukért, felszabadultan és magabiztosan játszottak, aminek meg is lett az eredménye. Külön öröm számomra, hogy a mindössze 15 éves Balogh Noémi megszerezte első gólját a felnőttek között. Gratulálok a csapatnak, folytatjuk tovább a munkát, hiszen célunk a bajnoki cím, amelyért mindent megteszünk idén is.
Gyulai Amazonok: Deák M.–Papp L.–Perjési R.–Fülöp D.–Erdélyi A.
Cserék: Pilán T., Balogh N., Bálint K., Szilágyi Zs., Kurai N., Csontos Zs., Bálint R.
Gyulai gólszerzők: Erdélyi A. (2), Perjési R.(2), Pilán T. (2), Balogh N., Bodor R.(öngól) Bálint R.























