Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Gyulai civil fórum testvárosok részvételével

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • T. P. HÍREK • 2016. június 09. 11:00
Gyulai civil fórum testvárosok részvételével
A Helyi polgárok az európai közéletben elnevezésű projekt keretében több programot is tartanak június 10–12. között
____Eredeti-varoshaza02.JPG

A fórumot a gyulai városháza dísztermében rendezik meg 

Fotó: Gyulai Hírlap – Oláh Szabolcs 

Háromnapos civil fórumot és workshopot tartanak Gyulán június 10–12. között. A Helyi polgárok az európai közéletben – Hálózat a polgári részvétel erősítéséért elnevezésű fórum kiemelt programja Ditzingen és Gyula 25, valamint Kovászna és Gyula 10 éves testvérvárosi együttműködésének megerősítése.

A delegációk június 10-én érkeznek városunkba, aznap a kovásznai Pódium Színjátszó Társulat és a Gyulai Művész Klub közös bemutatóját tekinthetik meg az érdeklődők.

A második napon tartják meg a fórumot a városháza dísztermében, ahol köszöntőt mond dr. Görgényi Ernő, Gyula város polgármestere, Ulrich Bahmer, Ditzingen polgármestere és Thiesz János, Kovászna polgármestere. Később aláírással erősítik meg a városok együttműködését, majd előadást tartanak a ditzingeni, kovásznai, budriói, wagrowieci és csíkszeredai küldöttek. Délután testvérvárosi fotókiállítást nyitnak a gyulai Székely Aladár Fotóklub közreműködésével.

Az utolsó napon, június 12-én a delegációk meglátogatják a városi piacot, és kerékpártúrán is részt vesznek.

Összes cikk - lent (max 996px)
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)