Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Országos limfómakonferenciát rendeznek Gyulán

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • K. F. • HÍREK • 2016. május 24. 11:00
Országos limfómakonferenciát rendeznek Gyulán
A tudományos rendezvényen több mint hetven előadás hangzik el
____Eredeti-erkel_hotel.JPG

A konferenciának az Erkel Hotel ad otthont 

Fotó: Gyulai Hírlap – Oláh Szabolcs 

Jelentős tudományos esemény helyszíne lesz Gyula május 26–28. között. Ekkor kerül sor a Magyar Hematológiai és Transzfuziológiai Társaság Malignus Lymphoma Munkacsoportjának XX. Konferenciájára. A Békés Megyei Központi Kórházzal közösen szervezett rendezvénynek az Erkel Hotel ad otthont. 

Dr. Jakucs János, a szervező bizottság elnöke, az I. számú belgyógyászati osztály hematológiai részlegének vezető főorvosa elmondta, hogy a limfóma a nyirokrendszerben kialakuló, magukból a nyiroksejtekből kiinduló rosszindulatú daganatos megbetegedés. A limfómák a hazai rákos esetek egy-két százalékát teszik ki. Ezeknek a daganatoknak a kezelési eredményei kiemelkednek a többi daganat közül, az elmúlt két évtizedben ugyanis olyan hatékony kezelési eljárások váltak elérhetővé, amelyekkel jelentős részük véglegesen meggyógyítható.

A betegek kezelése hematológiai osztályokon történik. Békés megyében egyedül Gyulán működik ilyen osztály, amely ellátja a megye összes betegét. A limfómás betegek gyógyítása hematológus szakorvosok által végzett speciális diagnosztikai módszerek és terápiás eljárások alkalmazását igényli.

A konferencián várhatóan mintegy háromszázan vesznek részt az ország minden részéből. Három nap alatt több mint hetven előadás hangzik el, közöttük tizenkilenc felkért referátum a szakma jeles képviselőitől. Az előadások témája felöleli a nyiroksejtes daganatok laboratóriumi, molekuláris, szövettani és képalkotó diagnosztikáját, valamint a betegség kezelésében alkalmazott legújabb terápiás lehetőségeket, például az új gyógyszereket vagy az őssejtátültetést. Szó lesz e kórképek gyógyításának nemzetközi és hazai eredményeiről, illetve megoldandó problémáiról.

Összes cikk - lent (max 996px)
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)