Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Néhány száz forintért is találtunk gyerekjátékokat és ruhákat a bababörzén

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • Sz. E.MAGAZIN • 2016. május 07. 13:57
Néhány száz forintért is találtunk gyerekjátékokat és ruhákat a bababörzén
Az egész megyéből érkeztek árusok az l. Gyulavári Bababörzére
Jól fogytak a játékok, a nadrágok és a csecsemőholmik az l. Gyulavári Bababörzén, amit a helyi Baba-Mama Klub megálmodója és vezetője, Bognár Mária szervezett. A helyi fiókkönyvtár épületében megtartott mai eseményen az anyukák és kismamák egész délelőtt vásárolhattak és csereberélhették a gyermekek ruháit és játékait. Több édesanyát a csemetéje is elkísért a hangulatos délelőtti piacozásra.
____Eredeti-IMG_4664.JPG

tessék választani! 

Fotó: Gyulai Hírlap – Szabó Eszter

____Eredeti-IMG_4644.JPG

Bognár Mária

– A kismamaklubunk egyik tagja vetette fel, hogy jó lenne elcserélni egymás között a megunt dolgainkat egy kis börze keretében – mondta el a rendezvény történetét Bognár Mária. – Szerencsére ezen a napon már reggeltől sok vásárlónk akadt, volt közöttük édesanya és várandós kismama is. Sok helyütt hirdettük a programot, elsősorban közösségi oldalakon. Talán ennek köszönhető, hogy a váriak mellett Gyuláról és Kétegyházáról is érkeztek hozzánk édesanyák – tette hozzá.

A helyszínen néhány száz forinttól lehetett nadrágokat vásárolni és ugyanennyiért felsők, pulóverek, pólók is akadtak. Hackné Orsós Marianna három zsák ruhával érkezett, és lapunknak elárulta: kerékpáron hozta el a standján megtalálható rengeteg portékát.

– Nem lakom messze, így könnyen el tudtam szállítani ezt a sok mindent. Az asztalomon leginkább csecsemőknek és 10 éves fiúknak való nadrágok és pólók vannak – tette hozzá az árusok egyike.

Az esemény szervezőjétől azt is megtudtuk: az első börzén a legkeresettebbek a nyári gyermekruhák voltak. A Baba-Mama Klub csapata úgy tervezi, minden évszakban tartanak majd egy hasonló eseményt.

– A program szerencsére népszerű, így egészen biztosan ősszel is rendezünk majd egy ugyanilyen börzét, ahová minden érdeklődőt szeretettel várunk majd – mondta Bognár Mária.

Összes cikk - lent (max 996px)
+
+
+
+
+
+
+
+
+
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)