Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Gyulai házaspári tréningek a jó kapcsolatokért: más emberek mennek haza, mint akik idejöttek

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • Cs. É. • HÍREK • 2015. október 02. 09:00
Gyulai házaspári tréningek a jó kapcsolatokért: más emberek mennek haza, mint akik idejöttek
A gyulai baptista imaházban tartott foglalkozások sorsunk elismerésére és felvállalására tanítanak
Azok vagyunk-e, akinek most mutatjuk magunkat? Miféle szerepeket játszunk? Kik és milyen minőségű tükröt tartanak felénk? Miként váltunk azzá, akik mostanra lettünk? Ilyen és ehhez hasonló kérdések megválaszolását tűzték ki célul a gyulai baptista közösség Házaspári tréning elnevezésű rendezvénysorozatán, melyre a kapcsolataikért tenni szándékozók érkeznek rendszeresen.
____Eredeti-baptista_2.JPG

tárismereti előadáson a gyulai baptista imaházban: Más emberek mennek haza, mint akik idejöttek 

Fotó: Gyulai Hírlap – Csomós Éva 

Három alkalomból álló ön- és társismereti előadások folynak kéthetente, szombatonként a Munkácsy utcai baptista közösségi házban „Értékünk a család” címmel, hogy minél erősebbé és tartalmasabbá válhassanak emberi kapcsolataink. A házaspári tréningre azonban nem csak korosztálytól és házassági időtartamtól függetlenül várják az érdeklődőket, hiszen ezek a díjtalanul látogatható foglalkozások nemcsak azoknak szólnak, „akiknek gondjuk van”, hanem mindenkinek, aki a téma iránt érdeklődik, és jobbítana az életén.

„Kiknek vagyok fontos? Számít valakinek a létezésem? Azzá kell-e válni, akinek elképzeltem magam? Miként lettem azzá, ami most vagyok?” Beke László, a Kiskunhalasról érkezett lelkipásztor-pedagógus kérdései három fő témakörben igyekeznek mindenki számára válaszokat adni. Szeptember 12-én ön- és társismeret területén, szeptember 18-án a kapcsolati konfliktusok megoldásában, október 3-án pedig már előre tekintve, a harmonikus, áldott jövő építésén munkálkodik foglalkozása résztvevőivel.

„Mindenki úgy indul neki, hogy megváltja a világot, de csak kevesen vannak, akik saját magukat megváltják. Ahhoz, hogy megismerjük magunkat, rettentő sok erőfeszítés kell.” Beke László velős gondolatai azonban további kérdéseket záporoznak a hallgatóságra. „Vajon mennyi miértünk van? Mennyiféle álarcot viselünk? Mit próbálunk leplezni és vajon érdemes-e?” Ám foglalkozásain nem csupán kérdéseket vet fel, hanem válaszokat is ad, hiszen mindenki „kegyelemből az, ami”. Az igazsággal pedig szembe kell nézni, és az igazságnak mindig el is kell hangoznia.

Ezek az előadások a személyes sorsunk elismerésére és felvállalására tanítanak. Arra, hogy nem jó mindent másra fogni, magunknak kell helytállni és bizonyítani, ugyanakkor nem végletes módon, hisz mások hibáztatása mellett épp annyira vagyunk nehezen képesek a megbocsátásra is, méghozzá többnyire épp saját magunknak.

– Tapasztaljuk, hogy a házasságok támogatást igényelnek – mondta a Gyulai Hírlap érdeklődésére Matuz József, a gyulai baptista gyülekezet lelkipásztora – bár mi is csak ritkán láthatunk bele abba, hogy valójában milyen küzdelmeket vagy örömöket élnek meg a házaspárok, hiszen a lelkipásztornak annyit mondanak el szavakkal, amennyire bizalommal, nyitottsággal vannak iránta, és amennyire beavatják mindennapjaikba.

A lelkipásztor jó példaként említett olyan tapasztalatokat, melyek a neki elmondott szavakon túl is mutatnak. Például, amikor valaki 50 év házasság után is napi szinten tesz a kapcsolatáért, de olyan eseteket is ismer, amikor valaki kitartással, hűséggel igyekszik megtenni mindent, mégis úgy érzi, hogy egyedül cipeli házasságát, míg a másik fél nem sokat vagy szinte semmit nem tesz a kapcsolat harmonikus működéséért.

– Ha egy ilyen tréningre hívom őket – többnyire mások előítéleteitől tartva – nem jönnek el, ugyanakkor volt a közösségben olyan házaspár is, melynek tagjai nyíltan felvállalták, hogy a házasságuk szétesőben volt, de mindent megtettek azért, hogy ne csak helyreálljon, hanem ápolt, gondozott is legyen – tájékoztatta olvasóinkat a lelkipásztor.

– Vannak olyan csoportok, amelyekben nagyon nehezen nyílnak meg a résztvevők, de végül mégis csak sikerül, máskor pedig nagyon nyitottak, ez változó, de úgy tapasztalom, hogy a tréneren is nagyon sok múlik – állapította emg a három tréninget levezető Beke László, aki lelkipásztori teendői mellett egy kiskunhalasi középiskolában is tanít, valamint egy alapítvány által foglalkozik házaspárok lelki gondozásával, tanácsadással.

Az eddig két alkalommal tartott foglalkozásokra az előadó feladatokkal, játékokkal színesítette a csoporttal töltött alkalmankénti három órás előadást. – Más emberek mennek haza, mint akik idejöttek – állapítja meg rendszeresen –, ennek olykor vannak látható jelei, máskor mindez láthatatlan, de általában vissza szoktak jelezni. Szavait igazolja az előadásait fokozott jelenléttel bizonyított érdeklődés, és az az őszinte hangulat is, mellyel a foglalkozások végén távoznak a résztvevők.

Összes cikk - lent (max 996px)
+
+
+
+
+
+
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)