dr. Csomós Imre Sándor és dr. Petróczky István rendelője Gyulán, a Bocskai utca 5. szám alatt található
Fotó: Gyulai Hírlap – Oláh Szabolcs
Idén immár negyedik alkalommal hirdették meg a Cseppnyi Önbizalom Programot, melynek célja a nem ellátott vizelettartási zavarban érintettek feltérképezése és tájékoztatása. Békés megyében 17 háziorvos csatlakozott a kezdeményezéshez.
Az inkontinencia mintegy 500 ezer embert érint Magyarországon, a betegség azonban még mindig tabutémának számít hazánkban. A vizelettartási zavarban szenvedők kis része fordul orvoshoz, a legtöbben szégyellik problémájukat, és sokan arról sem tudnak, hogy panaszaikra létezik megfelelő megoldás.
Az Országos Alapellátási Intézet, a Magyar Általános Orvosok Tudományos Egyesülete, a Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara és a Magyar Kontinencia Társaság szakmai támogatásával megvalósuló programba eddig több mint 60 ezren kapcsolódtak be. Idén tavasszal 329 háziorvosi rendelőben tartanak tanácsadást az érintetteknek és hozzátartozóiknak. Gyulán dr. Csomós Imre Sándor és dr. Petróczky István tájékoztatja a betegeket.

























