Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Emléktáblát avatnak Gyulán dr. Gyarmati István tiszteletére

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • S. E.HÍREK • 2015. március 18. 15:30
Emléktáblát avatnak Gyulán dr. Gyarmati István tiszteletére
Az avató ünnepséget március 19-én, csütörtök 15 órától tartják a Gyulai Várfürdő főbejárata előtti téren
A Gyulai Várfürdő. Fotó: Gyulai Hírlap - Rusznyák Csaba

Dr. Gyarmati István kiváló polgár, egykori kórházigazgató, a Gyulai Várfürdő fejlesztésében jelentős szerepet vállaló orvos tiszteletére állítanak emléktáblát Gyulán. A gyulai önkormányzat, az Október 23. Alapítvány, a Gyulai Várfürdő Kft. és a Gyarmati család március 19-én, csütörtök 15 órától avató ünnepséget és közös emlékezést tart a fürdő főbejárata előtti téren.

A helyszínen a zenés megnyitó után Boros László Attila, a Gyulai Várfürdő Kft. ügyvezetője köszönti a megjelenteket, majd dr. Görgényi Ernő polgármester és M. Szabó András, az Október 23. Alapítvány alapítója emlékezik dr. Gyarmati Istvánra. Az emléktábla leleplezését és Baráth János református lelkipásztor szolgálatát követően a résztvevők koszorúkat és a virágokat helyeznek el a téren.

         

Összes cikk - lent (max 996px)
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)