
Elégedettek a gyulai termelők a téli alma termésmennyiségével – derült ki e heti piaci körutunkon. Az általunk megkérdezett kofák elmondták, a bőséges termésnek köszönhetően idén némileg olcsóbban kínálják a gyümölcsöt, míg tavaly 250 forintot is elkértek egy kiló almáért, addig idén 230 forintig kúsztak fel az árak.
A standoknál kizárólag Idared és Jonared fajtájú almát árultak, úgy tűnik, az olyan régi, jól bevált fajták, mint a Batul, a Nemes sóvári vagy a Püspök alma kikoptak a piacról. Mint megtudtuk, ma már nem divat hosszú időre bespájzolni a gyümölcsből, így öt kilogrammnál több nemigen kerül a kosarakba egy-egy vásárlás alkalmával.
Ottjártunkkor igen változatos árakon juthattak hozzá a vásárlók az almához, olyan standot is találtunk, ahol csupán 100 forintért kínálták a kisebb méretű almákat. A legtöbb elárusítóasztalnál 150–200 forint volt a gyümölcs kilója.