Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Nullára csökkentette a közvilágítás-korszerűsítés költségeit a gyulai önkormányzat

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • S. E.HÍREK • 2014. december 17. 12:00
Nullára csökkentette a közvilágítás-korszerűsítés költségeit a gyulai önkormányzat
A fürdőváros 20 millió forint helyett 35 millió forintot takaríthat meg éves szinten

Több mint 53 millió forint önerő-támogatást nyert el a gyulai önkormányzat a nemrég lezárult közvilágítás-korszerűsítési projektre – jelentette be december 16-án, a téma kapcsán tartott sajtótájékoztatón Görgényi Ernő polgármester. Az újabb támogatással az önerő összege nullára csökkent, így a beruházás nem került pénzébe a városnak.

Képünkön (balról jobbra): Görgényi Ernő és Megyeri Sándor. Fotó: Gyulai Hírlap – Súr Enikő

Görgényi Ernő hangsúlyozta: a gyulai önkormányzat alapvető érdeke, hogy csökkentse az üzemeltetési, működtetési költségeket, és növelje a város önfenntartó erejét. A városvezető elmondta: a 357 millió forintos fejlesztés eredetileg három év alatt térült volna meg, a támogatással azonban nullára csökkent a megtérülési idő.

A közvilágítás-korszerűsítési beruházás keretében a város közterületein található lámpatesteinek 40 százalékát cserélték le, összesen 2 383 LED-es lámpatest került fel, amivel 493,35 kW-ról 370,96 kW-ra csökkentették a beépített teljesítményt.

A polgármester külön kiemelte, hogy a vár díszkivilágítását önerőből korszerűsítette a város. A beruházás 3,7 millió forintba került, a befektetett összeg 3 és fél év alatt térül meg.

Megyeri Sándor, a polgármesteri hivatal mérnöki osztályának vezetője kifejtette, az elnyert önerő-támogatásnak köszönhetően az előzetesen kalkuláltnál lényegesen többet, 20 millió forint helyett 35 millió forintot takaríthat meg éves szinten a város. Ebben az is szerepet játszik, hogy Gyula gesztorságával több település közösen szerzi be a villamos energiát.  Az osztályvezető kiemelte: a beruházással éves szinten 465 tonnával csökkentik a károsanyag-kibocsátást.

Megyeri Sándor azt is elmondta, hogy az önkormányzat a beruházás befejeztével is nyomon követi a berendezések működését, és elvégzi a szükséges módosításokat. Jelenleg a Temesvári úti kerékpárút megvilágítását vizsgálják felül a szakemberek – tette hozzá.

        

Összes cikk - lent (max 996px)
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)