Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Minden az adventről szólt a gyulai várban

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • S. E.HÍREK • 2014. december 06. 18:43
Minden az adventről szólt a gyulai várban
A múzeum látogatói kemencében sült mézeskalácsot kóstolhattak
Az adventi alkotóházban együtt barkácsoltak a kicsik és a nagyok. Fotó: Gyulai Hírlap - Súr Enikő

Adventi programokkal kedveskedett a vármúzeum látogatóinak a Gyulai Kulturális és Rendezvényszervező Nonprofit Kft. A vár kemencéjében mézeskalácsot sütöttek, a gyerekek ajándékokat készíthettek a múzeumpedagógiai teremben kialakított alkotóházban, míg a felnőtteket a helyi, román nemzetiség ünnepi szokásait bemutató előadással és jelmezes tárlatvezetéssel várták.  

Lapunknak Illikné Kukla Ildikó szervező elmondta: a legtöbben a délelőtti órákban váltottak jegyet a várba. A cég munkatársa hozzátette: a november 29-e és december 20-a között, szombatonként megrendezett programsorozat célja, hogy a látogatók számára színesebbé tegyék a múzeumban eltöltött időt. A szervezőtől azt is megtudtuk, az eddigi rendezvényeken a Gyulán élő nemzetiségek adventi népszokásait bemutató előadásokat tartottak, később pedig a reneszánsz ünnepeket és a vár építtetőjének életútját ismerhetik meg az érdeklődők.

Mike Krisztina férjével és óvodáskorú gyermekével érkezett a várba. Bár a pásztói család a programok nagy részéről lemaradt, a kiállítótermeket sikerült végigjárniuk. Kisfiuk, Zsombor a kézműveskedést is kipróbálta, karácsonyi üdvözlőlapot készített meglepetésként. Mint mesélte, a múzeumban a kardok tetszettek neki a legjobban. 

       

Fotó: Gyulai Hírlap - Súr Enikő
Összes cikk - lent (max 996px)
+
+
+
+
+
+
+
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)