
Az enyhe télnek köszönhetően idén jóval több standnál árulnak kaprot, mint tavaly. Keddenként közel tíz termelőnél vásárolhatjuk meg a gyógyhatású fűszernövényt.
Az árusok többsége szerint kicsi a kereslet a kapor iránt. Azok a kofák, akik nem panaszkodtak a forgalomra, viszonylag kiterjedt állandó vevőkörrel rendelkeznek, vagy kovászolni való uborkát is kínálnak a növény mellé. A termelőktől megtudtuk, a kaprot leginkább a tök-, illetve az uborkaszezon beköszöntével keresik a vásárlók, addigra azonban visszaeshet a kínálat, sokaknál ugyanis nem kel ki a másodvetés, vagy nem vetik el újra a magokat. A kofák nagy része úgy véli, nyár végéig nem változik a fűszernövény ára, de olyannal is beszéltünk, aki a kínálat csökkenése miatt áremelkedést jósolt.
A legtöbben levesek, főzelékek ízesítésére használja a kaprot, ám olyan vevő is akadt, aki ennél változatosabb módon használja fel a növényt: kaporszószt, kapros túrógombócot és kapros lángost készít belőle.
Egy csokor kapor általában 50 forintba kerül a standoknál, egy helyen azonban 40 forintért is hozzá lehetett jutni.

























