Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Ünnepi programokkal készül Gyula advent első vasárnapjára

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • S. E.HÍREK • 2013. november 30. 10:00
Ünnepi programokkal készül Gyula advent első vasárnapjára
A gyertyagyújtás előtt játszóházzal, vásárral, gólyalábasokkal és a 100 Folk Celsius koncertjével várják a gyulaiakat
Képünk a tavalyi rendezvényen készült. Fotó: Gyulai Hírlap - Rusznyák Csaba

A karácsonyi ünnepkör kezdetével, hétvégén újra ünneplőbe öltözik a város. Advent első vasárnapján, december 1-jén a Gyulai Kulturális és Rendezvényszervező Nonprofit Kft. ünnepi programokkal várja a gyerekeket és felnőtteket a szépen feldíszített Harruckern téren.

A legkisebbeket délelőtt 10 órától adventi játszóházban tehetik próbára kézügyességüket a Békés Megyei Népművészeti Egyesület tagjainak segítségével. Ugyanebben az időpontban nyílik meg a sétálóutcán a népművészeti és adventi vásár is. A teret 15.30-tól gólyalábasok népesítik be, a Vaga Banda Betlehemi királyok című műsorát adja elő a vásározóknak. A csemeték egyik nagy kedvence, a 100 Folk Celcius ad másfél órás koncertet 16.30-tól.

A 18 órakor kezdődő adventi ünnepségen dr. Görgényi Ernő polgármester köszönti az egybegyűlteket, majd dr. Kovács József országgyűlési képviselő, valamint az egyházak képviselői mondanak ünnepi beszédet. A város adventi koszorúján az első gyertyát az Erkel Ferenc Vegyes Kar közreműködésével gyújtják meg, azután az ünnepség résztvevői közösen sétálnak át a Kossuth térre, ahol a Karácsonyi János Katolikus Általános Iskola énekkarának hangjaira a Japánkert Barátok Köre Egyesület által készített óriási adventi koszorún is fénybe borul egy gyertya. 

   

Összes cikk - lent (max 996px)
+
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)