Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - A mindenszentek és a halottak napja – az emlékezés története

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • MAGAZIN • 2016. október 31. 07:00
A mindenszentek és a halottak napja – az emlékezés története
Sokfelé szokás volt, hogy a halottak számára megterítettek, kenyeret, sót és vizet tettek az asztalra
Virágok a sírokon, szelíden hunyorgó mécsesek pislákolnak a temetőkben, s alkonyatkor varázsosan nyugodttá, csendessé teszik a sírkerteket. Emlékezünk. Ez az ima és az elhunytak emlékének időszaka. A múltat nem feledhetjük – ez a visszatekintés és a jövő parancsa.
____Eredeti-mindenszentek_4_csuszi.JPG

emlékezünk

Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba 

Mindenszentek

Mindenszentek napja a katolikus és ortodox keresztény egyház ünnepe. A katolikus egyház november 1-jén, az ortodoxia pedig egy héttel később tartja. Minden üdvözült közös ünnepe, akiket nem avattak szentté, illetve a kalendárium név szerint nem emlékezik meg róluk. Az ünnep kezdetei a IV. századba nyúlnak vissza. Szent Efrém szíriai egyházatya (373) és Aranyszájú Szent János (407) már tud Mindenszentek ünnepéről, melyet május 13-án, illetve pünkösd utáni első vasárnap ültek meg. E vasárnap neve a görög egyházban ma is Szentek Vasárnapja.

A Marcus Agrippa által Krisztus előtt 27-ben építtetett Pantheont, Rómában 609 május 13-án keresztény templommá alakították. Ez adott alkalmat az ünnep bevezetésére: hiszen ezen a napon IV. Bonifác pápa „Szűz Mária, Vértanúk Boldog-asszonya és minden vértanúk" tiszteletére szentelte fel a római Pantheont. November első napja a megemlékezés napjaként a VIII. században, 741-ben, III. Gergely pápa idején jelent meg először. Egyetemes ünneppé IV. Gergely pápa tette, 844-ben.

 

Halottak napja

A halottak napja jóval későbbi eredetű, mint a mindenszentek ünnepe. A holtakért való imádkozás szokása 998-ban kezdődött Franciaországban, és a XIV. században vált általánossá.

A november 2-i halottak napja Sz. Odiló clunyi apáttól (962-1048,) ered. Ő ezt az emléknapot a Cluny anyaegyház alá tartozó minden bencés házban bevezette. Ez a rendelete (998) mindmáig fennmaradt. Hamarosan pedig a bencés renden kívül is megünnepelték, a 14. századtól Róma is átvette.

E napon gyertyákat, mécseseket gyújtunk elhunyt szeretteink emlékére. Ehhez a szokáshoz azonban több népi hiedelem is kapcsolódik. Némelyik szerint ennek az a célja, hogy a világosban a „véletlenül kiszabadult lelkek" újra visszataláljanak a maguk sírjába, ne kísértsenek.

Magyar területeken szokás volt ilyenkor a sírok megtisztítása, rendbe hozása is. Ilyenkor fel is díszítik a sírokat, virágokat, koszorúkat visznek az elhunytak tiszteletére. A néphit szerint azért kell megszépíteni a sírokat, hogy a halottak szívesen maradjanak lakhelyükben. Mivel sokáig úgy tartották, hogy a halottak ilyenkor hazalátogatnak, ezért sokfelé szokás volt, hogy számukra megterítettek, kenyeret, sót, vizet tettek az asztalra. Egyes vidékeken a temetőbe vitték ki az ételt, s a sírokra helyeztek belőle, a maradékot pedig a koldusoknak adták. Szeged környékén „mindönszentek kalácsa”, „kóduskalács” néven üres kalácsot ajándékoztak a szegényeknek. Székely népszokás szerint egész kemencére való cipót sütöttek, amelynek Isten lepénye vagy halottak lepénye volt a neve. Ezt kiosztották a templom előtt gyülekező szegények között.

Egy néphit szerint, aki virágot szakít a sírról, azt elviszi a halott. Az égő gyertyát nem szabad más sírra tenni, mert annak a halottnak a bűne, akinek a sírjáról elvették, átszáll a másik lelkére. Többfelé úgy tartották, hogy Mindenszentek és Halottak napja közti éjszakán a halottak miséznek a templomban, és amíg a harang szól, hazalátogatnak szétnézni. Ezért minden helyiségben lámpát gyújtottak, hogy az elhunytak eligazodjanak a házban.

Erre a hétre munkatilalom is vonatkozott. Nem volt szabad mosni, meszelni, a földeken dolgozni, mert mindez bajt hozhat a ház népére.

 

A keresztény hagyomány kialakulása

Mindenszentek (latinul: Festum omnium sanctorum) azoknak az üdvözülteknek a közös ünnepe, akiket nem avattak szentté, illetve akik nem kaptak külön napot a naptárban. A Mindenszentek napja a Halottak napjának vigíliája, azaz ünnepi előestéje.

A hajdani rómaiak őseiket és hőseiket istenként és félistenként tisztelték, szobrot emeltek, szentélyt állítottak számukra. Marcus Agrippa i.e. 27-ben építtette Pantheonnak nevezett hatalmas templomát, ahol a papok az összes isten tiszteletére áldoztak. A Pantheont aztán Rómában 610 (egyes források szerint 609) május 13-án keresztény templommá alakították, s IV. Bonifác pápa a templomot az összes vértanú tiszteletére szentelte. Innen ered a Mindenszentek napja.

A római hagyomány azonban nem az első volt a sorban, ugyanis a május 13-i dátum már korábban is ezen szentek ünneplésére szolgált. A kezdetek a IV. századra nyúlnak vissza: Szent Efrém szíriai egyházatya és Aranyszájú Szent János írásaikban beszámolnak a Mindenszentek ünnepéről, melyet ekkor azonban még május 13-án, illetve a pünkösd utáni első vasárnap ültek meg. E vasárnap neve a görög egyházban ma is Szentek Vasárnapja.

Nyugaton 609-ben tűnt föl először ez az ünnep, mikor május 13-án a Szűz Mária, Vértanúk Boldogasszonya és minden vértanúk tiszteletére a már említett módon felavatták a Pantheont. Nemcsak vértanúkat, hanem valóban minden szentet november 1-jén először Angliában és Írországban kezdtek el ünnepelni a 700-as években. November első napja a megemlékezés napjaként a VIII. században, 741-ben, III. Gergely pápa (731-745) idején jelent meg először, aki a kategóriát tovább bővítve a Szent Péter Bazilika egyik mellékkápolnáját nemcsak minden vértanúnak, hanem „minden tökéletes igaznak” a tiszteletére szentelte. Mindenszenteket egyetemes ünneppé IV. Gergely pápasága alatt 844-ben vált. Az ünnepet még a VIII. században május 13-ról november 1-jére tették át, valószínűleg azért, hogy ezzel a kelták régi népi újesztendejét megszenteljék, ezzel ötvözve a régi hagyományt az újjal. 835-ben Jámbor Lajos császár IV. Gergely engedélyével hivatalosan is elismerte az új ünnepet, és attól kezdve a Mindenszentek az egész kereszténység ünnepe lett. A katolikus egyház az ünnepet tehát november 1-jén, az ortodoxia pedig egy héttel később tartja.

A Mindenszentek napja után következő napot, Halottak napját 998 óta tartják november 2-án. Ez az ünnep összefügg azzal a századvégi szorongásos hangulattal, mely 1000-re a világvégét várta. Ilyen elképzelések mellett igyekeztek a halottakkal „jóban lenni”, az elhunytak szellemeivel jó barátságba kerülni. A sírokon gyertyát gyújtottak, hogy "szegény, fázós lelkek annak fényénél melengethessék magukat". A november 2-i halottak napja konkrétan Sz. Odiló clunyi apáttól (962-1048,) ered. Ő ezt az emléknapot a Cluny anyaegyház alá tartozó minden bencés házban bevezette. Ez a rendelete (998) mindmáig fennmaradt. Az ezredvégi világvége várás elmúltával azonban az ünnep megmaradt, egyre inkább elterjedt, és a 14. századtól Róma is átvette.

 

____Eredeti-mindenszentek_3_csuszi.JPG

gyertyaláng

Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba 

Népszokások

Halottak napjának hetét a halottak hetének is nevezik. Ezen a napon szokás a sírok megtisztítása, feldíszítése és a gyertyagyújtás. A néphit szerint ilyenkor hazalátogatnak a halottak: a gyertyák fényénél a „véletlenül kiszabadult lelkecskék” újra visszatalálhatnak a sírba, nem kísértenek, és nem nyugtalanítják az élőket.

Sokfelé szokás volt, hogy a halottak számára megterítettek, kenyeret, sót, vizet tettek az asztalra (a bukovinai magyarok körében pedig még a temetőbe is vittek ennivalót s a sírokra helyeztek belőle, a maradékot pedig a koldusoknak adták). Szeged környékén „mindönszentek kalácsa”, „kóduskalács” néven üres kalácsot ajándékoztak a szegényeknek. Székely népszokás szerint egész kemencére való cipót sütöttek, amelynek Isten lepénye vagy halottak lepénye volt a neve. Ezt kiosztották a templom előtt gyülekező szegények között.

Zentán Mindenszentek napján a család minden tagja meggyújt egy gyertyát, azt tartották, hogy akié a legelőször leég, az hal meg leghamarabb. Az égő gyertyát nem szabad más sírra tenni, mert annak a halottnak a bűne, akinek a sírjáról elvették, átszáll a másik lelkére.

Többfelé úgy tartották, hogy Mindenszentek és Halottak napja közti éjszakán a halottak miséznek a templomban, és amíg a harang szól, hazalátogatnak szétnézni. Ezért minden helyiségben lámpát gyújtottak, hogy az elhunytak eligazodjanak a házban. A hagyományos paraszti közösségek egy részében „a halottak hetén” munkatilalom van: nem szabad földet művelni, mosni, meszelni, káposztát elsózni, hogy „ne zavarják a holtakat”, s „mert a besózott káposzta meglágyul”, és mert mindez bajt hozhat a ház népére. Ehelyett őröltek, kukoricát morzsoltak.

(Harmonet, Kincsestár Rádió, origo, radio.hu; sulinet.hu, mno, Tátrai Zsuzsanna – Karácsony Molnár Erika: Jeles napok, ünnepi szokások, 1997 nyomán)

Forrás: gondola.hu

Összes cikk - lent (max 996px)
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)