
Másfél héttel a halottak napja előtt valósággal elözönlötték a gyulai piacot a koszorúárusok és a virágtermelők. Ottjártunkkor mintegy húsz standnál árultak sírcsokrot, sírdíszt, selyemvirágot, koszorút, szálas virágot vagy cserepes krizantémot.
Az árusok szinte kivétel nélkül arra panaszkodtak, hogy a túlkínálat és a vásárlókedv visszaesése miatt egyre kevesebbet adnak el portékájukból. A gyér kereslet természetesen az árakra is hatással van. A kofák elmondták: közel tíz éve ugyanannyiért értékesítik a virágokat és a koszorúkat. Mint megtudtuk, a „vásárlói roham” rendszerint a keresztény ünnep előtt néhány nappal indul meg, a vevők többsége ugyanis az utolsó napokra halasztja a kegyeleti díszek beszerzését.
A sok árusnak köszönhetően a kínálat igen változatos, így bárki megtalálhatja a piacon a kedvére való portékát. Koszorúból toboz-, cirok-, fenyő-, moha- és szalmaalapút is beszerezhetünk, és idén sem hiányozhat a kínálatból a selyemdísz. A krizantémból szintén nagy a választék, a virágot többféle méretű cserépben és színben vásárolhatjuk meg.
A koszorúkhoz mérettől és fajtától függően 250–6000 forintért juthatunk hozzá, a cserepes krizantém pedig 250–800 forintba kerül, ugyancsak mérettől és fajtától függően. A szálas virág 150, a selyemcsokor 250–550 forintba kerül a gyulai piacon.




























