
Aki szereti a vadon termő gombát, vásárlókörútja alkalmával mindenképp érdemes felkeresnie a gyulai piac egyetlen gombaárusát. Selmeczi László szakellenőr standjánál vasárnaponként nemcsak frissen szedett gombát, hanem közel húszféle szárított gombát és gombaőrleményt is beszerezhetünk. A szakembertől arra vonatkozóan is tanácsot kaphatunk, hogy az egyes fajtákat hogyan használhatjuk fel.
A szárítmány előnye, hogy sokáig eláll, így akár télen is elkészíthetjük magunknak kedvenc gombás ételünket. Ha időnk engedi, szagoljunk bele egy-egy szárított gombával teli üvegbe, így ugyanis jóval könnyebben választhatunk a különféle aromájú fajták közül. A legdrágább gomba az őszi vargánya, amely a szakellenőr szerint a legfinomabb fajta. Ezenkívül egyebek mellett császárgalócát, sárga rókagombát, mezei szegfűgombát, cseh kucsmagombát, kékhátú galambgombát és gyógygombaként alkalmazott pecsétviaszgombát is vásárolhatunk szárított, illetve őrölt formában.
A szárítmányokat üvegben vagy csomagolva, fél kg-os kiszerelésben, az őrleményt pedig csak üvegben vehetjük meg. A legolcsóbb fajták 800 forintba, a legdrágábbak pedig 1800 forintba kerülnek.