Lópaták csattogása közepette megnyitotta kapuit Demkó család sióréti lovardája. A Gyula határában lévő sportlétesítmény európai uniós támogatásból, a Dél-alföldi Regionális Operatív Program (DAOP) jóvoltából épült fel a "Lovarda kialakítása a Gyulán elérhető turisztikai szolgáltatások bővítése érdekében" című beruházás keretében.
A megnyitó ünnepségen először dr. Görgényi Ernő, Gyula város polgármestere köszöntötte az egybegyűlteket.
- Ez egy magánberuházás, és én mégis biztos vagyok abban, hogy ez az átadás egy közösségi ünnep, hiszen a közösség gazdagodik ezzel a lovardával. Kiváló turisztikai adottságainknak és a vállalkozó szellemű gyulai polgároknak köszönhetően a gyulai turizmus évről évre egyre jobb eredményeket ér el, mára Magyarország egyik legnépszerűbb úti céljává vált városunk. Az ilyen beruházások, mint a most megnyíló lovarda, bizonyítják, hogy önkormányzatunk az elmúlt évtizedben jó úton járt, amikor közpénzből finanszírozott turisztikai beruházásokat valósított meg. Azonban önmagában az önkormányzati beruházások kevesek lennének, szükségünk van az olyan vállalkozó szellemű polgárokra, mint a Demkó család, akik az önkormányzathoz hasonlóan állnak a kérdéshez, hosszútávon gondolkodnak, befektetnek, fejlesztenek. Ez a beruházás nagyon jól illeszkedik városunk egyik legfontosabb turisztikai célkitűzéséhez, vagyis hogy minél többféle, minőségi programot biztosítsunk a hozzánk látogató vendégeknek.
A városvezető hangsúlyozta, a lovarda várható pozitív turisztikai hatása mellett az oktatás terén is új lehetőséget biztosít a város és a környező települések gyermekeinek, fiataljainak. Dr. Görgényi Ernő hozzátette: Demkó András nemcsak egy kiemelkedő színvonalú létesítményt hozott létre, hanem életre hívott egy sportegyesületet is, amelynek köszönhetően remélhetően már a közeljövőben be tud kapcsolódni a lovasszakma által kidolgozott és a kormány által elfogadott Kincsem Nemzeti Lovas Programba, melynek célja a lovas ágazat fellendítése, fejlődési pályára állítása.
- A programnak köszönhetően idén szeptembertől mintegy 200 általános iskolában lesz része a lovas kultúra oktatása a mindennapos testnevelésnek. A Demkó család felvette a kapcsolatot a környékbeli oktatási intézményekkel, hogy minden gyermek lehetőséget kapjon megismerni a lovaglás örömeit. A nemes célkitűzésben önkormányzatunk partnere lesz a családnak – mondta megnyitó beszédében a polgármester.
Dr. Kis-Rigó László, Szeged-Csanádi Egyházmegye püspöke szentelő beszédében a közösségi sport, valamint a fizikai és lelki egészség előnyeit hangsúlyozva párhuzamot vont a Grosics Gyula Labdarugó Akadémia és a lovarda között, majd áldást kért a létesítményre és látogatóira.
A beszédek után dr. Görgényi Ernő, dr. Kis-Rigó László, valamint Gajda Róbert országgyűlési képviselő és a Demkó család közösen átvágta a nemzeti színű szalagot, és hivatalosan is megnyitotta a lovarda kapuit a tanulni vágyók és sportolók előtt.
A magyar lovasszakma nevében Fülöpné Mátyus Zsuzsanna, a fogathajtók szövetségi kapitánya is köszöntötte az ünnepség résztvevőit, majd átadta a terepet a lovasoknak és lovaiknak, akik fogathajtó, díjlovagló és díjugrató bemutatók keretében avatták fel az új lovardát.



























