Amióta Gyulán is elindult – sokak örömére – a szelektív hulladékgyűjtés, néhány apró változás történt kukatéren. Az jól látszik, nagyon is jól, a hulladékgyűjtő szigeteken készült képekből is kiderül, hogy az emberek egy része szívesen fordít némi plusz időt elfáradni a gyűjtőhelyekre. Eleinte nagyobb volt a szigor a szolgáltató, a Gyulai Közüzemi Kft. részéről, hiszen kizárólag a lyukon (a konténer bedobó nyílásán), vagy a résen lehetett bejuttatni az odavalót. A közelmúltban még lakat is felkerült a gyűjtőedényekre, hogy azokat ne túrják fel illetéktelen keze. Ettől függetlenül voltak, vannak olyan emberek, akik juszt sem ott dobálgatták be, azokon a lyukakon és nyílásokon. Ezért az üzemeltető, a szabálytalankodók elriasztására, több hulladékgyűjtő szigeten figyelmeztető táblát tett ki, miszerint kamerával védi a területet. A legtöbb esetben azonban leginkább lelki szemeivel követhette és követheti figyelemmel a renitenseket, mert kamerának nyoma sincs, bár lehet, hogy én voltam figyelmetlen… Azt nem tagadom, a mumus-effektus működik felnőtt korban is, és ha csak néhány ember emiatt belátóbb, már megérte az esőtől áztatott tintasugaras nyomtatóval kinyomott, idővel elhomályosodó feliratot kitenni. És ezt komolyan mondom. Mert a lyuk azért van, hogy használjuk, a szabály az szabály.
Ha azonban kicsit magunkba nézünk, majd ezután a kukákba, rájövünk, valamit mégsem csinálunk jól. Közülünk nem mindenki értette meg, mennyre fontos és jogos kérés a lapítás. Nem arra gondolok, amikor a nem laposra taposott zsáknyi flakont magunk mögött hagyva eljövünk a gyűjtőhelyről. Az másfajta lapítás.
Korábban, a felnyithatatlan tetők miatti bosszúságomban, felhívtam a szolgáltatót, mert nem akartam egy összegyűjtött kollekciót – ami akár 50 db-os is lehet – újra kizsákolni és egyenként bejátszani a lyukon.
– Tegye nyugodtan a kuka mellé! – mondta a hölgy segítőkészen a telefonba. Megjegyzem, mindig kedvesek és ügyfélbarát módon viselkednek, nagyon jó a tapasztalatom ezen a téren. Itt is egy jónak tűnő megoldást ajánlottak, amelyet az idő meg is erősített. A korábban lakattal zárt kukák is kitárulkoztak. Ez jó. Egy-két helyen nem is kellett volna rá, mert egy vasipari szakmunkás, felszerelkezve feszítővasakkal, tudná csak felnyitni némelyik leharcolt vasmonstrumot, melyet ha mégis megpróbálok feltárni, az inkább végig gurulna a Wesselényi utcán, de legalábbis a legközelebbi kerítésig, ahelyett, hogy kinyílna. Igen, tudom, van az a bizonyos érem, amiből kevés van és ráadásul két oldala. Pénz, anyagi és emberi erőforrások miatt is lehet ilyen állapotban némelyik. Vannak a szép műanyag meg a csúnya fém kukák. Vagy szép fém és a csúnya műanyagok? Hmmm… A szabadság szele, a nyitott korszak köszöntött rájuk. Már akire.
És ekkor jöttünk mi. Mi, akik kényelmes székből szemlélve a világ ronda dolgait, benne a szeméttel borított környezetünket, megértően bólogatunk, amikor valaki kiáll a közös jövőnkért, szemétszedő akciót szervez (link) eltakarítja a másét (link). Úgy érezzük, szívünkből szól és cselekszik, holnaptól mi is mások leszünk.
Vasárnap késő délután elindultam egy könnyű zsákocskával, hogy kidobjam az összegyűlt műanyag flakonokat, taposott ásványvizes palackokat. Egyben. Az első hulladékszigeten nem nyíltak a kukák. (Itt még nem fotóztam.) Tovább hajtottam, gondoltam, majd a következőn nagyobb szerencsével járok. Az teljesen tele volt. Tovább haladtam a Pomucz utcaihoz (Románváros), ahol színig volt minden, de csupán azért, mert szinte az összes látható flakon egyben volt bedobálva. Feltételezem, a többi is így lehetett, miért lett volna épp az alja összetaposva? Ez egy forgalmasabb környék, sok a turista is, a rendezvény. Valószínűleg terheltebb a környezet, mint a város többi pontja, mintha a kukák telítettsége is ezt mutatná, bár még egyszer meg kell jegyeznem, ezt is bírná, ha taposnánk. Ez tényleg rajtunk múlik. Elmentem a Budrió lakótelepre. Katonás rendben álltak a kukák, hely is volt bennük bőven, környezetük viszonylag tiszta, eltekintve az alól lyukas üveggyűjtőből kieső szilánkoktól. Itt sikerült a zsákomtól megválni, némi üveget is bedobáltam.
S ha már „így” alakult, tovább nézelődtem városunkban. Külső Törökzugban szép sorban, rendben álltak a szelektív gyűjtősziget konténerei, nem voltak zsákok, pedig ott sokan laknak. A Budapest körúton lévő gyűjtőkben nagyon kicsi hely volt, de jellemzően ott is egyben volt minden.
Apor Vilmos téren szinte üres kukák fogadtak, de sajnos ez a legelhanyagoltabb környezet a templom, a kollégium és egy kegytárgykiállítás „szorításában”. Mintha ezt szemétlerakónak néznék, és nem szelektív gyűjtőhelynek az emberek. Végül a Honvéd lakótelepet néztem meg, ahol majdnem üresen álltak a kukák és jobbára mellettük állt a szemét.
Az egész szelektívgyűjtős körút alatt jól látszott, hogy bőven van még hely a konténerekben, csak a tettek mezejére, akarom mondani a flakonokra kellene lépnünk. Csak magunk miatt, nem másért.
