„Ételeink helyi alapanyagokból, ízesítő és tartósítószerek nélkül készülnek." Örülünk a kirakatban olvasottaknak, de azt is tudjuk, hogy ezek manapság divatos hívószavak, amiket ki-ki kénye kedve szerint tölt meg tartalommal. Szóval helyesebben: örülünk, de óvatosak is vagyunk. Szeretnénk helyet foglalni, de ma a konyha csak estétől üzemel, mert a séf épp egy esküvőre főz, így várnunk kell. Ez nem szegi kedvünk, a helyi street food kínálatot próbáljuk feltérképezni a vár előtti téren. Az eredmény lehangoló mind kolbász, mind mirelit krumpli és hús vonalon. Itt aztán semmi nem helyi és tartósítószer nélküli.
Sebaj, végre leszálló ágában a nap, így visszatérünk a Patriótába. Az étlap mellett az utcára kitett táblán nézzük végig a napi ajánlatot, s míg válogatunk, házi limonádét rendelünk. Túl édesnek találjuk, bár a citromhúsok jelzik, hogy valóban citromból készült, elég rusztikusan, ha ez egy limonádé esetében értelmezhető fogalom. Próbáljuk kideríteni, hogy mit érdemes kipróbálni, s míg a legtöbb helyen a pincérek belenyugvása hagyja jóvá a választást, itt ellenállásba ütközünk. A rendkívül kedves hölgy minden egyes fogásnál kétségeit fejezi ki. „A húslevesben nálunk nincs cérnametélt, abba derelyét teszünk, amit nem mindenki szeret. A gyerekeknek szokásos fogáshoz, ha krumplit szeretnénk, akkor az időigényesebb, mert nem mirelit, ők előbb főzik a krumplit, s utána sütik ki. A marhalábszár túl csontos, az nem biztos, hogy megfelel majd nekünk.” Szeretjük az ilyen kétségeket. Megint csak örülünk, de még mindig óvatosak vagyunk.
Az előételeink juszt is orjaleves, húsos derelyével és házi sajt salátával. A leves tiszta, koncentrált, áttetsző, megfelelő hőmérsékletű. Egy másik tányéron ott a gőzölög az orjacsont, amit most mertek ki a levesből. A látványt természetesen valamelyest rombolja, amint kettévágunk egy-egy derelyét és a darált hús töltelék szétárad a lében, de a sós leves és a tészta, valamint a főtt sertés hús ízvilágát jól visszaadó töltelék a zöldségekkel valóban erőteljes hatást vált ki. A levesbetét és a mellé adott zöldségek, orja hús kiválóan egészítik ki egymást. Nem érdekel már minket semmilyen látvány, csak kanalazunk. A házi sajt is remek, friss, lágy és karakteres ízű, amit a saláta megemel. Erőltetettség mentesség, természetes íz, jól összehangolt elemek. Semmi fakszni.
A főételünk marhapofa marinált cukkinivel és házi ravioli csirkepástétommal töltve. A ravioli tésztája erősen emlékeztet a levesbetét derelyéjére, de jól egészíti ki a friss paradicsomszósz. A tésztában csirkehúsból készült, krémes pástétomot találunk. Állagát tekintve mintha krémes süteményt kóstolnánk. A ravioli mindeközben megőrzi a főétel minden karakterét. A marhapofa sem okoz csalódást, a hús puha, omlós és kitűnően egészíti ki a savanykás marinált cukkini, valamint az édeskés krumplipüré. A hús és az édes-savanyú ízvilág újabb megelégedésre ad okot.
Az elején nem választottunk desszertet, vártuk, hogy milyenek lesznek a fogások, majd utána – mondtuk magunkban. És ismét a szerénység: „A palacsintában házi szilvalekvár van, az inkább savanykás, így a gyerekeknek biztosan nem ízlik. A csokimousse étcsokoládéból készül, így az is inkább kesernyés. S mivel nem adták le az elején a desszertkérésünket, így biztos várni kell rá jó félórát, mert már egy másik asztal menüjét készítik éppen.” Hiába, a kézművesekkel mindig baj van, mindig jót és frissen akarnak készíteni, így időigényesebb, mint a fritőz gombnyomogatás, vagy az egyszerű grillezés. Mit tegyünk? Mi végig szeretnénk enni egy teljes menüt, a lebeszélés ellenére kérünk egy csokimousse-t. A várakozás jó 40 perces lesz, de így igazolva van a friss készítés. A csokihab kesernyés, krémes, nincs benne cukor, ami elvenné az eredeti csokis ízt. Lehet, hogy a gyerekek nem szeretik (kételkedünk benne), de mi már élemedett korúak vagyunk.
Végül tényleg örülünk, mert találtunk Gyulán egy olyan konyhát, amely túlmutat a mindennapi rutinon.
A tesztelés időpontja: 2013. augusztus . A kritika az étterem akkori teljesítményét értékeli , amely azóta változhatott.
Forrás: Dining Guide
