
XVI. alkalommal rendezte meg az egykori sportvezető és játékos emlékére a Gyulai SE tekeszakosztálya a magyarvárosi Söröző Kupa tulajdonosával karöltve, az emlékversenyt.
Az egyéni versenyt – a Söröző Kupát – a Szegvárról érkezett Márkus László 456 fás teljesítményével nyerte meg. Mögötte két hazai versenyző: Baksa Imre 445 fával, valamint a tehetséges fiatal Házi Márk 436 fával végzett a második, illetve a harmadik helyen. A határon túliaknak felajánlott különdíjat a kézdivásárhelyi Kiss Árpád 421 fával nyerte el. A csapatversenyben a Dr. Gyarmati Sándor Vándorkupa ezúttal a Szegvári TSE birtokába került, melyet 2557 fás teljesítménnyel értek el. 2. Gyulai SE III. 2456 fa, 3. GYSE I. csapata 2455 fa, 4. Mezőtúr 2421 fa, 5. Szentesi VTE 2401 fa, 6. Kézdivásárhely 2348 fa, 7. GYSE II. 2265 fa, 8. Városi vegyes csapat 2196 fa.
Baksa Imre szakosztályvezető hozzáfűzte:
– Nagyon izgalmas csaták voltak, bár a nagy meleg az igazán jó játékot befolyásolta. Újonnan igazolt játékosainknak jó tapasztalatszerző mérkőzésnek bizonyultak a szezon előtti formába lendüléshez. A 2013/14. évi csapatbajnokságban 12 csapat lép pályára. A rajt kezdete szeptember 7-én szombaton 10 órai kezdettel hazai környezetben indul számunkra, a szanki Olajbányász lesz a vendégünk.
























