Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - A korai érésű alma kilója 100–300 forintba kerül a gyulai piacon

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • S. E.HÍREK • 2013. augusztus 16. 07:00
A korai érésű alma kilója 100–300 forintba kerül a gyulai piacon
Az árusok többsége szerint főként mennyiségileg lett jó az idei termés
Fotó: Gyulai Hírlap - Súr Enikő

Múlt hét óta már almát is vásárolhatunk a gyulai piacon. Az árusok többsége szerint főként mennyiségileg lett jó az idei termés, így nem csoda, hogy ottjártunkkor összesen tizenhét standnál kínálták a gyümölcsöt a vevőknek. A kofák szinte kivétel nélkül rétes- vagy más néven Fontos almát, illetve nyári almát árusítottak, Gála fajtájú gyümölcsöt csupán egy helyen találtunk.

A termelőktől megtudtuk: a korai érésű, nem eltartható fajták idén kevésbé kelendők, egy-másfél kilogrammnál többet ritkán szoktak eladni portékájukból egy-egy vásárlás alkalmával. Leginkább a rétesalmát keresik a vásárlók, ez ugyanis kiválóan használható sütéshez. A kisebb és savanykásabb ízű nyári almából általában kevesebb kerül a kosárba, ezt főként a gyerekeknek viszik délutáni csemegeként.

A Fontos alma kilóját mérettől és minőségtől függően 100–300 forintért kínálják a kofák. Egy kilogramm nyári alma 100–190 forintba kerül, egy kilogramm Gála almához pedig 200 forintért juthatunk hozzá a gyulai piacon. 

 

Fotó: Gyulai Hírlap - Súr Enikő
Összes cikk - lent (max 996px)
+
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)