
A Parlament végre megalkotta az új földtörvényt, mellyel a gazdák olyan, lassan több évtizedes igényének tett eleget, amely garantálja, hogy a magyar föld magyar gazdák tulajdonában, illetve a Magyar Állam tulajdonában marad. A törvény még épp időben, szinte az utolsó előtti pillanatban született meg azért, hogy megvédje a magyar földet, a magyar embereket attól a kiszolgáltatottságtól, amely 10 hónap múlva (2014. május) bekövetkezik, amikor vége lesz a külföldiek földvásárlási moratóriumának – olvasható abban a sajtóközleményben, amelyet dr. Kovács József (Fidesz), országgyűlési képviselő, választókerületi elnök jutatott el szerkesztőségünknek.
A Fidesz képviselője szerint a hazai föld védelmére ez a törvény a legnagyobb garancia. Megfelel az uniós elvárásoknak, de megnehezíti azt, hogy a föld külföldiek, illetve spekulánsok tulajdonába kerüljön. Garantálja, hogy a magyar termőföldet magyar gazdák fogják megművelni. A helyben lakó, földműveléssel élethivatásszerűen foglalkozó gazdák és családi gazdaságok lesznek a fő kedvezményezettek.
– Cél a családi gazdaságok számának növelése és a nagybirtokok visszaszorítása, hogy a mostani 50–50%-os arány 80–20%-os arányra változzon. A magyar földek legalább 80%-a végre kis családi gazdaságokat szolgáljon, és legfeljebb 20%-a legyen nagybirtok. Rendkívül nagy jelentőséggel bír, hogy a Fidesz-kormány egy modernebb kivitelben ismét a családi gazdaságokat, illetve gazdálkodókat hozza kedvező helyzetbe. Mindezt a Fidesz-kormány 1998– 2002 között már egyszer hatékonyan végrehajtotta, de jött a hazaáruló Medgyessy–Gyurcsány–Bajnai-kormány 8 éves garázdálkodása, amely ismét a nagytőkének, a zöldbáróknak, a külföldi off-shore lovagoknak biztosított a magyar gazdálkodókkal szemben mérhetetlen előnyt, mérhetetlen profitot, amit természetesen gyorsan, láthatatlanul, láthatatlan adóparadicsomokba, szoci módra kiszivattyúztak az országból – olvasható dr. Kovács József közleményében.
A képviselő véleménye az, hogy a baloldal mindent megtesz annak érdekében, hogy a földügyet politikai támadásra használja fel.
– Tulajdonképpen nincs is mit csodálkozni ezen, hiszen az új földtörvény egy korszak végét jelenti. A baloldal a nagybirtok-politikát és a nagybirtokosok érdekeit képviseli. Az új földtörvény jelentősen keresztülhúzza a Gyurcsány–Bajnai szövetség számításait. Ha rajtuk múlna, a magyar föld alkotmányos védelem nélküli szabadpréda lenne – hangsúlyozza a Fidesz képviselője.
Dr. Kovács József szerint az új földtörvény lényege az, hogy a zöldbárók helyett magyar földművesek, a nagybirtokok helyett családi gazdaságok, a külföldi spekulánsok helyett magyar gazdák legyenek a fő kedvezményezettek. Emlékeztetett arra, hogy a törvény több mint egy éven keresztül széleskörű társadalmi és szakmai egyeztetésen ment át.
A jogszabály több ütemben lép hatályba: egy része december 15-én, a többi rendelkezés 2014. január 1-jén, majd március 1-jén és május 1-jén.
– Meggyőződésem, hogy az új magyar földtörvény kizárólagosan magyar gazdák, a Magyarországon mezőgazdaságból élő családi gazdálkodók érdekét és megélhetését fogja biztosítani. Magyarország Európa éléskamrája lehet, a magyar mezőgazdaság újra gőzerővel működhet, a magyar gazdaságnak pedig egyik és legfontosabb húzóágazata lesz újra. A vidéken élő gazdák azt fogják tenni, amihez értenek: földet művelnek, sertést, szarvasmarhát és egyéb haszonállatokat fognak tenyészteni, ami magával hozza azt az állapotot, hogy a szocialisták által tudatosan szétvert élelmiszeripart a gazdák állami segítséggel újra indíthatják. Ennek következtében nem lesznek 100%-osan kiszolgáltatva a piac szeszélyeinek, és a spekulatív felvásárlásnak. Térségemben, Békés megye 3-as számú választókörzetében a lakosság mintegy 90%-a mezőgazdaságból él. Ezért én megnyugvással és jó szívvel szavaztam meg 2013. június 21-én az új magyar földtörvényt, mert ez nem csak a mezőgazdaságból és földből élők, hanem a magyar haza érdekét is szolgálja. A magyar föld soha nem volt és nem lesz eladó senki számára! A magyar föld Magyarországé! – olvasható dr. Kovács József közleményében.
























