
A Göndöcs-kerti beruházás és a piac felújítása kapcsán tizenháromezer járdalapot szedtek fel és helyeznek át a város különböző területeire. Állandó lakossági igény a járdák felújítása, illetve az önkormányzati képviselőknek is sokszor okoz fejtörést az, hogy mivel és hogyan pótolják a problémás járdaszakaszokat.
A Gyulai Hírlapnak Megyeri Sándor, Gyula Város Önkormányzata Mérnöki Osztályának vezetője elmondta, a képviselőktől beérkezett járdalapigény eléri a nyolcezret. A sporttelepre, az új pályához kétezer darab kerül, valamint több idősek otthona ezer járdalapon osztozik. A Gyulai Közüzemi Kft. közmunkabrigádot hozott létre, megkezdték a járdák javítását, lerakását. A mérnöki osztály egyéni igényeket nem tud teljesíteni, ezért az osztályvezető arra kéri a lakosságot, hogy járdaigényüket az önkormányzati képviselőjüknek jelezzék.
























