Közös imádsággal, az Erkel Ferenc Vegye Kar jóvoltából énekszóval és Bagyinszki Zoltán fotográfus trianoni diktátumról szóló kiállításával emlékeztek meg fiatalok és idősek ma délután a 93 évvel ezelőtti eseményekről. A nemzeti összetartozás napján Baráth József, a gyulai református egyházközség lelkipásztora beszédében érzéstelenítés nélküli végtag-amputációhoz hasonlította nemzetünk megcsonkítását.
- Ahogy a fantomvégtag is úgy fáj, mintha még mindig az emberi test része lenne, úgy fáj lelkünkben országunk kétharmadának elvesztése – mondta a lelkipásztor a csigakerti megemlékezésen.
A nemzeti összetartozás napja az 1920-as trianoni békeszerződés aláírásának évfordulójára emlékező, június 4-ére eső nemzeti emléknap Magyarországon. Az Országgyűlés 2010. május 31-én 302 igen, 55 nem és 12 tartózkodó szavazat mellett iktatta törvénybe. Az erről szóló Nemzeti Összetartozás melletti tanúságtételről címet viselő törvényjavaslatot Kövér László (Fidesz) és Semjén Zsolt (KDNP) kezdeményezte. Az indítványt támogatta a Fidesz, a KDNP és a Jobbik frakciója, míg az MSZP ellene foglalt állást arra hivatkozva, hogy a javaslat „rontja Magyarország jó szomszédi kapcsolatait és nem szolgálja a határon túli magyarok érdekeit”. Az MSZP-ből 55-en a nem gombot nyomták meg, az LMP-ből 12-en tartózkodtak- olvasható a Wikipédia oldalán.
A gyulai megemlékezésen dr. Czirok Sándor, a Göndöcs Benedek Középiskola igazgatója elevenítette fel a nem is oly rég múltat.
- Deák Ferenc szavaival köszöntöm önöket a Nemzeti Összetartozás Napján.
Tisztelt Honfitársaim! Kilencvenhárom évvel ezelőtt, 1920. június 4-én kényszerítették Magyarországra azt a trianoni békediktátumot, amely a magyar nemzet legsúlyosabb vesztesége volt az 1526-os mohácsi csatavesztés óta. A békediktátum aláírása utáni esztendőkben ennek a feldolgozhatatlan traumának a következményei és felülvizsgálatának követelése hatotta át a magyar politikát.
Amit akkor a magyar nemzetnek el kellett fogadnia, az szinte halálos ítélettel volt egyenlő. Olyan területeket csatoltak el nemzet-testünkből, amelyek több mint 1000 évig voltak Magyarország elválaszthatatlan részei: a Csallóköz, a Felvidék, Kárpátalja, Erdély és a Partium, a Bánság, a Bácska, a Baranyai Háromszög, a Muraköz, az Őrvidék (Burgenland). A Magyar Királyság 21 millió lakosából 7,6 millió maradt Magyarországon. Elvettek minden arany-, ezüst-, réz-, vas- és sóbányát, a szénbányák 80%-át, az ipari üzemek 56%-át, a pénzintézetek 67%-át, az erdők 90%-át, az ország egyetlen tengeri kikötőjét. Az egykori közúthálózat 34%-a, a vasút-hálózat 38%-a maradt meg. Ezen felül, tovább nyomorítva országunkat, hosszú időn keresztül pénzügyi jóvátételt is követeltek tőlünk. A határok meghúzásával, a hadsereg létszámának és felszereltségének drasztikus csökkentésével Magyarország gyakorlatilag teljesen védtelen maradt. A megszállók kirabolták az országot, leszerelték a gyárak gépeit és még olyan szörnyűséget is elkövettek, mint a Gyulától nem messze fekvő Köröstárkányban, ahol a román félkatonai alakulatok és civilek 1919. április 19-én, a református templom előtti téren, 91 magyart géppuskáztak le válogatás nélkül.
A béketárgyalások már 1919 elején megkezdődtek, de a magyar küldöttséget csak 1920 januárjában rendelték Párizsba. Január 15-én adták át a békeokmány tervezetét, amelyre már másnap, január 16-án kellett megadni a magyar választ, amelyből természetesen semmit sem vettek figyelembe. Az eredmény ismert. A következmény leírhatatlan. 1920. június 4-én 10 órakor az országban megkondultak a harangok és két órán keresztül zúgtak minden városban és minden faluban. Karinthy Frigyes így írt erről Levél kisfiamnak című írásában 1921-ben: „...neked nyugodtan írhatok és szabadon és őszintén ... Valamikor hallani fogsz majd az életnek egy fájdalmas csodájáról – arról, hogy akinek levágták a kezét és a lábát, sokáig érzi még sajogni az ujjakat, amik nincsenek. Ha ezt hallod majd: Kolozsvár, és ezt: Erdély, és ezt: Kárpátok – meg fogod tudni, mire gondoltam.”
A magyar nemzet a földön hevert, családok, közösségek szakadtak szét. Ha a saját családomat nézem; egy részük az elcsatolt területeken maradt, a Parciumban, a Felvidéken. Az egyik nagyapám Vajdahunyadon született és Bécsben is maradtak rokonaink.
A kirabolt, a piacaitól, a nyersanyagforrásaitól megfosztott ország gazdaságilag is a mélyponton volt, összeomlott. Ebből a helyzetből kellett megtalálni a kiutat, a megmaradást, a fejlődést és kellett jövőképet adni az embereknek. Szerencsénkre, ebben az időszakban sok olyan vezetője volt az országnak, akik hazájukért mindent vállaltak, minden megtettek. Ha az oktatás- és kultúrpolitikát nézzük, ilyen kiválóság volt, gróf Klebelsberg Kunó, vagy Hóman Bálint. Ennek eredményeként, viszonylag rövid idő alatt, hatalmas energiákat mozgósítva, országunk gyorsan magához tért.
Tisztelt Gyulai Polgárok! Városunk, Gyula, még jobban megérezte a békediktátum negatív hatásait. Az ország földrajzi közepéből a határ mellé kerültünk. A város - amely megyeszékhely volt - elveszítette vonzáskörzetének, gazdasági hátterének 87%-át, az ipar és a kereskedelem rohamos sorvadásnak indult. A város gazdasági élete a tönk szélére került, magas volt a munkanélküliség. Ezt, az akkori városvezetés az erők összpontosításával, közmunkákkal, úgynevezett ínségmunkákkal, a városi utak, járdák leburkolásával, fedett csatornák építésével, térrendezéssel, parkosítással, hidak rendbehozatalával, nagyobb állami és önkormányzati építkezésekkel, gátépítéssel, közösségi programok támogatásával törekedett ellensúlyozni. Egyéb gazdaságélénkítő programokkal is segítették a gyulaiakat a túl-élésben és utat mutattak a fejlődéshez. A polgárok és az egyházak kezdeményezésére több egyesület, kisebb-nagyobb közösség jött létre, erősítve a város szociális-, kulturális-, sport- és gazdasági életét, az iskolán kívüli népművelést. Ebben az időben létesítették a strandfürdőt is. Fejlődésnek indult az ipar és a mezőgazdaság, amelyben kiemelkedő szerepet játszott a húsipar, a kötőszövőipar, a gyufagyártás, megépült a tejporgyár és megélénkült a pénzügyi élet is. Városunk ismételten bizonyította hallatlan életerejét, megújulási képességét.
Tisztelt Emlékezők! A Nemzeti Összetartozás Napján érdemes megvizsgálni, hogy melyek a magyar nemzethez tartozás főbb ismérvei. Karinthy Frigyes szerint „Magyar az, akinek Trianon legalább fáj.” Márai Sándor így fogalmazott: „Magyarnak lenni nem állapot, magyarnak lenni magatartás.” A magyarság olyan erkölcsi minőség, amit alapvetően nem a születéssel szerzünk meg, hanem ehhez az értékrendhez, lelkülethez a magyar nemzet iránti elkötelezettséggel és életvitellel emelkedhetünk fel, érdemelhetünk ki. Ebből következően az állampolgárság elvesztése senkit sem zár ki a magyar nemzetből.
Hogyan tovább? Mit tehetünk a magyar nemzet határmódosítás nélküli, azon átívelő egyesítéséért?
A történelem folyamán számos nép tűnt el a „népek süllyesztőjében”, de mi magyarok, itt a Kárpát-medencében, a rengeteg nehézség ellenére is megmaradtunk. Nem vesztünk el, sőt lélekszámban gyarapodtunk, a nemzeti kultúránk fejlődött, gazdagodott. Ma is jó úton haladunk.
Országunk vezetői szembe néztek önmagukkal és hazánk állapotával, elismerték hibáikat és készek a változtatásra. Nekünk, polgároknak is változni kell. Végezzünk önvizsgálatot, forduljunk Isten felé, ahogy Kölcsey Ferenc is tette nemzeti imádságunkban, mi is szembesüljünk tetteink következményeivel, hogy újra visszanyerjük önbecsülésünket, megtaláljuk önmagunkat. Szeressünk és tiszteljünk minden Magyarországon élőt, hogy még jobban gazdagítsák közösségünket és ugyanilyen szeretettel, segítő-készséggel forduljunk az elcsatolt és a még távolabbi területeken élő magyar nemzettársaink felé. Ez a szeretet és tisztelet az alapja annak, hogy a Kárpát-medencét az életet igenlő békesség helyévé változtassuk, hogy megerősödhessünk és vonzó, követhető példává tegyük ezt a felfogást és életmódot mások számára is.
Ma, nemzeti önállóságunk politikailag garantált, de gazdasági életünk erős nyomás alatt áll. A magyar nemzet nagy része elveszítette vagyonát, ezért a felemelkedés és a nemzeti lét kulcs-kérdése, hogy országunk olyan gazdaságpolitikát folytasson, amelynek eredményeként az itt élő emberek gazdaságilag megerősödjenek, vagyonhoz jussanak.
Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Feladataink megvalósításában eltökélten és töretlenül higgyünk. Bizonyítsuk, képesek vagyunk akár a lehetetlenre is és mondjunk nemet arra, melyet oly sokáig sulykoltak belénk, hogy merjünk kicsik lenni. Ehelyett cselekedjünk Nemeskürty István útmutató gondolata szerint:
„Csakhogy mi nem kicsinyek vagyunk,
Hanem csonkák!
Ne tűrjük, hogy tovább csonkítsanak.
Merjünk nagyok lenni!”
Ha ezt egy szívvel, egy lélekkel, szeretettel akarjuk, nemzetünk megújul és ez sikerülni fog, mert sikerülnie kell!
