Ragyogó napsütésben mérhették össze tudásukat a horgászpalánták az észak-törökzugi Wesselényi-tónál megrendezett kishalfogó gyermekversenyen ma délelőtt. A hagyományteremtő szándékkal életre hívott rendezvényen mintegy harminc ifjú horgász vett részt, a nevezők között 3 és 12 éves korú lurkó is akadt.
Pécsi Lajos, a városi záportározó egyik bérlője lapunknak elmondta: a horgászversenyt a későbbiekben is a gyermeknapot megelőző hetekben rendezik meg. A szervező kifejtette, új bérlőtársával ismét szeretnék fellendíteni a horgászéletet a Wesselényi-tónál, ezért rendszeresen telepítenek a vízbe halakat.
Kónya István, a körzet önkormányzati képviselője a helyszínen elmondta, a rendezvénnyel lehetőséget szerettek volna teremteni arra, hogy a gyermekek a családjukkal közösen töltsenek el egy délelőttöt a természetben. A képviselő hozzátette: mióta 2007-ben kikotorták a tavat, folyamatosan szépül a környezete, a környékbeli lakosok szívesen járnak ide szalonnát sütni, vagy piknikezni.
A versenyen kezdő és haladó gyermekhorgászok is indultak. A 11 éves Mohamed Haitham a megmérettetésen fogott először pecabotot a kezében. Mivel családjában nem horgászik senki, a tudnivalóknak az interneten nézett utána. A kisfiú kérdésünkre elmondta, nagyon megtetszett neki a horgászat, ezért anyukájával máskor is kilátogat a vízpartra.
Vidó Roland fiatal kora ellenére már 4-5 éve horgászik. A 10 éves kisfiútól megtudtuk, nem először indult halfogó versenyen, a horgászat csínját-bínját pedig apukájától leste el. Tapasztalatának köszönhetően a verseny vége előtt már közel harminc darab kárász várakozott a mérlegelésre haltartójában.
A rendezvény végén Kneifel Irén, a Nepomuki Szent János Lovagrend vezetője apróddá avatott néhány kis horgászt. A 2010-ben alakult egyesületnek olyan természetbarátok a tagjai, akik szeretnék megóvni a vizeket és azok környezetét – mutatta be a lovagrendet az egyesület vezetője, majd hozzátette, gyakran azt tapasztalják, hogy a gyerekek jobban óvják a természetet, mint a felnőttek, ezért is szerették volna egy ceremónia keretében elismerni ténykedésüket.
***
A 24 nevező összesen 53,64 kg halat fogott a versenyen. A rendezvény díjazottjai a következők:
1. Vidó Roland (7,74 kg)
2. Brindás Orsolya (4,67 kg)
3. Csavar Krisztián (4,28 kg)
4. Szabó Tünde (4,24 kg)
5. Schlett Viktória (4,10 kg)
6. Szabó Barnabás (3,21 kg)
A versenyt a Feca-Peca horgászbolt, a Gyulai Sporthorgász Egyesület, Kiss Mihály, Schlett Árpád, Tatár Imre, Kneifel Irén, Kuli István, Gerhard Stengel és Mikus Éva támogatta.