Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Színházbusz

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • H. É. • KULTÚRA • 2009. november 14. 16:50
Színházbusz
Már az ünnepekre készülnek a művelődési házban
A Gyulai Kulturális és Rendezvényszervező Nonprofit Kft. színházbuszt indít december 10-én, csütörtökön a budapesti Nemzeti Színházba. Kacsóh Pongrác János vitéz daljátékát tekinthetik meg az érdeklődők. A szereposztás parádés: Stohl András, Udvaros Dorottya, Bodrogi Gyula, Szarvas József, Újvári Zoltán neve biztosan minden színházbarátnak ismerősen cseng. Februárban Schiller Ármány és szerelem című darabjára látogathatnak el, amely szintén Alföldi-rendezés. Főbb szerepekben Kulka János, Básti Juli, Hollósy Frigyes, Molnár Piroska és Bánfalvi Eszter.

Három, mindenkit érintő pszichológiai előadássorozat beindítását tervezi a Gyulai Kulturális és Rendezvényszervező Nonprofit Kft. Szicsek Margit szakpszichológust sikerült megnyerni az ötlethez, aki december 8-án a női szerepváltozásokról tart előadást.

– A kultúra kávéházi esték keretében szervezzük a sorozatot. Az előadást követően az érdeklődők maradhatnak, és személyes klubbeszélgetést folytathatnak a pszichológussal. További előadásaink témája a férfi szerepváltozások és az elengedés lélektana. Érzékeljük, hogy borzasztó nagy szüksége van az embereknek az ilyen fajta rendezvényekre, minden korosztályra számítunk, de a tapasztalat szerint a középkorosztály dominál. Fiataloknak is tervezünk hasonló előadássorozatot, de azt az ifjúsági iroda által szervezett programok közé szánjuk – mondta el a Gyulai Hírlapnak Szabóné Katona Katalin, a kft. ügyvezetője, akitől a művelődési ház novemberi és decemberi programjairól érdeklődtünk.

Advent közeledtével, az elmúlt évek hagyományainak megfelelően, az ünnep minden vasárnapján szervezünk programot a Harruckern téren.

– Adventi vásárral, kézműves foglalkozással november 29-én, vasárnap 15 órakor kezdjük a programsorozatot. A békéscsabai Bábika Játszóház jóvoltából adventi koszorúkat, ajtódíszeket, Mikulás-figurákat készíthetnek a gyerekek. 15 órától a városi általános iskolák karácsonyi műsorai láthatók a Harruckern téren felállított színpadon, őket Kepenyes Pál és Szegedi Attila karácsonyi műsora követi. A Békés Banda betlehemi műsora 17 órakor lesz hallható, majd az adventi koszorú első gyertyáját 18 órakor gyújtják meg. Közreműködik az Erkel Ferenc Vegyes Kar. Advent második vasárnapján Kepenyes Pál és Szegedi Attila gyermekműsorával indítunk 17 órakor, majd a Maszk Bábszínpad betlehemi történeteket ad elő. Este nyolc órakor szánkón érkezik a Mikulás, aki édességeket oszt a neki éneklő gyerekeknek. A december 13-i hétvége egybeesik a Méz- és Mézeskalács Nemzetközi Fesztivállal, ennek mi is részese leszünk. Advent harmadik hétvégéjén a Holló énekegyüttes, az általános iskolák és középiskolák kórusai lépnek fel a 18.30 órakor kezdődő gyertyagyújtás előtt. A helyszínen mézeskalács-kóstoló vár mindenkit.

Az adventi jászolban 20-ától láthatók majd a kisbirkák.  Advent negyedik vasárnapján a 17.30 órakor kezdődő gyertyagyújtást Kepenyes Pál pánsípzenéje kíséri, 18 órakor a belvárosi katolikus templomban a Békés Megyei Szimfonikusok karácsonyi koncertjére várjuk az ünneplőket A műsor: Beethoven IX. szimfónia Op. 125. lesz, Somogyi-Tóth Dániel vezényel, de közreműködik az Erkel Ferenc Vegyes Kar is.

Természetesen az adventi rendezvények előtt, közben és utána is széles kulturális lehetőségeket kínál a művelődési központ, a kiállítástól a bérletes színházi előadásokon át az ifjúsági rendezvényekig. Figyeljék a város több pontján elhelyezett megállítótáblákat, a Gyulai Hírlapban és a Gyulai Hírlap Online-on hétről hétre hirdetett eseményeket, és akkor biztos nem maradnak le semmiről.

 

Összes cikk - lent (max 996px)
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)