
Dísznövények, évelők, palánták, árnyék- és napfénykedvelő növények cseréltek gazdát a Gyulai Hagyományőrző Gazda és Kertbarát Kör virágcsereberéjén, melyet ma délelőtt rendeztek meg a kisgazda székház udvarán. A kertkedvelők a cserén túl tapasztalataikat is megosztották egymással, kitérve arra is, hogy az egyes növények a kert mely szegletében mutatnak jól és hogyan kell gondozni őket.
- A rendezvényünkkel szeretnénk kultuszt teremteni és rámutatni, hogy szükség van a gyönyörű, régi virágfajták egyedszámának szinten tartására. A rendezvényünk nem kereskedelmi célú, hanem a hagyományőrzést szolgálja. Más településekhez hasonlóan, mi is szeretnénk minél szélesebb körben elterjeszteni a növénycserét. Tapasztalataink szerint az emberek nyitottak az új dolgokra és már a huszonévesek is nosztalgiával emlékeznek vissza olyan dolgokra, amelyek tárgyakhoz, eseményekhez vagy akár növényekhez kapcsolódnak – összegezte a Gyulai Hírlapnak kezdeményezésük célját Pomázi Ferenc, az egyesület alelnöke.



































