
Dr. Galbács Zoltán egyetemi docens fővédnöksége mellett az Év Erkel Vegyésze címért versengenek 11.-es és 12.-es diákok az Erkel Ferenc Gimnáziumban. Nagyné Kotroczó Andrea kémiatanár még 2011-ben, a kémia évében álmodta meg, majd tavaly hívta életre a versenyt azért, hogy a továbbtanulni vágyó fiatalok a megmérettetés által is minél nagyobb felkészültségre tegyenek szert.
Az Erkeles diákok évről évre nagy tudásról tesznek tanúbizonyságot, hiszen orvosi-, gyógyszerészeti egyetemre, kémia szakra, vegyész, vegyészmérnöki szakra tömegesen nyernek felvételt. Idén már a többi iskola előtt is megnyílt a részvételi lehetőség, így a Karácsonyi János Katolikus Gimnáziumot és a Román gimnáziumot is képviselte egy tanulója.
A versenyen egy óra alatt kell megbirkózni a feladatlappal, majd azt félórás teszt követi, végül kísérleti rész következik. A feladatlapok kiértékelése közben dr. Galbács Zoltán előadását hallgatják meg a gyerekek.
Újságírói kérdésre az egyetemi docens elmondta, míg a diákok az iskolában a kémia órán a hasznos és jó dolgokat sajátítják el, ő az előadásában a mindennapokban rejlő veszélyekre hívja fel a figyelmet.
































